Egységes törvénybe foglalják a természetvédelem és a vadgazdálkodás szabályozását

A A

Várhatóan jövőre egységes jogszabályba foglalják a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényt, az új jogszabály 2016-ban léphet életbe – mondta el a zalai vadászati évadnyitón szombaton a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára.

Bitay Márton a Bakhoz közeli Sohollári-völgyben rendezett hagyományos rendezvényen arról is beszélt, hogy szükség van az állami erdészetek átalakítására, hogy pusztán nyersanyagtermelés helyett sokkal inkább feldolgozott faárut állítsanak elő, például fűrészüzemek létrehozásával.

Ezzel a vidék megerősítését szolgálva nagyobb bevételt érhetnek el, illetve több munkaerőt foglalkoztathatnak. Kitért arra is, hogy a vadhús hazai keresettségét és külföldi hírét egyaránt szeretnék növelni, és ezzel nagyobb fogyasztásra ösztönözni a magyar és külhoni vásárlókat is. Az államtitkár eredményesnek nevezte az állami erdészeteket érintő közmunkaprogramot, de arról is beszélt, hogy a kormányzati szándék szerint a tűzifa árában szintén rezsicsökkentést kívánnak megvalósítani.

Az állami erdészeteknek kell megvizsgálniuk a lehetőséget, hogy miként lehet csökkenteni a tüzelőnek való árát, elsősorban a helyi igények kielégítéséért. Mindezek mellett a 22 hazai állami erdészeti társaságnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a turizmus fejlesztésére. Keresik annak a lehetőségét, hogy az igényeknek megfelelve miként kirándulhatnának többen a hazai erdőkben – jelezte az államtitkár.

A zalai vadászati évadnyitó keretében a Vadászok életfájánál, a Hét Vezér Emlékhelyen Bitay Márton mellett Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója és Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara zalai szervezete, illetve a Zala Megyei Vadászszövetség nevében koszorúzott, illetve emlékezett meg az elmúlt évben elhunyt vadászokról.

(MTI)

A A