4,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság kibocsátása

A A

A mezőgazdaság teljes kibocsátásának alapáron számított értéke 2013-ban 2265 milliárd forint volt, ami 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár a 29. Nemzetközi Gazdanapok megnyitóján, Bàbolnàn.

Czerván György hozzátette, a mezőgazdasági termelés költségei a kibocsátásnál kisebb mértékben emelkedtek, ezért javult a termelés jövedelmezősége. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem 13,2 százalékkal volt magasabb tavaly, mint 2012-ben.

20140910_PEL_4070_496

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az elmúlt években a mezőgazdaság jelentős mértékben járult hozzá a gazdasági növekedéshez. Az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 2013-ban 22 százalékkal bővült, ezáltal meghatározó volt az 1,1 százalékos GDP növekedésben. Az államtitkár rámutatott, a mezőgazdaság hosszú távú fejlődését vetíti előre a beruházások növekedése.

Az ágazat beruházásai 2013-ban 259 milliárd forintra nőttek, volumenük 9,1 százalékkal bővült. Folytatva az elmúlt évek növekvő trendjét, az agrárexport 2013-ban 8093 millió euró volt, amely 0,2 százalékkal, 18 millió euróval haladta meg a 2012. évi csúcsértéket – tette hozzá. Elmondta, az agrárgazdaság szerepe továbbra is meghatározó a nemzetgazdaság külkereskedelmi folyamataiban: az agrárexport részesedése 9,9 százalék, az agrárimporté pedig 6,0 százalék volt 2013-ban. Az agrár-külkereskedelmi egyenleg a nemzetgazdaság egyenlegének 51 százalékát tette ki 2013-ban.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Fotó: Pelsőczy Csaba

Czerván György elmondta, egy év alatt közel tíz százalékkal nőtt az ország lóállománya. A lovaságazatban is igénybe vehető támogatások közül a tenyésztésre fordítható támogatások 2012-ben és 2013-ban is emelkedtek, a 2014-es kifizetések már megkezdődtek és a tárca a 2015-ös keretösszeg 960 millió forintra emelését indítványozza az Országgyűlésnek. Kifejtette: a Kincsem Nemzeti Lovas Program keretében egységes irányítás alá kerültek a nemzeti ménesek, létesítményfejlesztések indultak és a szabad terephasználat érdekében módosították az erdőtörvényt. A program alapján a jövőben fejleszteni kívánják az ágazat képzési rendszerét, hatósági intézményrendszerét és az informatikai nyilvántartásokat – tette hozzá az államtitkár.

A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok az ország legrégebbi agrár seregszemléje, az idén nettó 26 ezer négyzetméteren 160 cég mutatkozik be, több szántóföldi gépbemutatót tartanak, szakmai fórumokat rendez a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az idén 225 éves Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. lovas programmal, múzeumlátogatással és a híres lovak temetőjének bemutatásával várja a látogatókat szerdától szombatig.

Forrás: MTI, Földművelésügyi Minisztérium

A A