Világtalálkozó Mühldorfban

A A

fliegl_gmbh40 éves a Fliegl GmbH

Nemzetközi seregszemlére, az 1975-ben alapított Fliegl cég ünneplésére gyülekeztek a világ minden tájáról meghívott vendégek a bajorországi Mühldorfban. Sok magyar gazdálkodó és Fliegl kereskedelmi partner mellett az Agrár Élet Magazin is részt vehetett az eseményen. A világ legnagyobb mezőgazdasági pótkocsi gyártója megalakulásának jubileuma alkalmából a gyár területét egy hatalmas kiállítótérré alakította át, hogy bemutathassa innovatív termékeit, technológiáit, fejlesztéseit. Ezt kiegészítette a Fliegl Agro-Center meglátogatása is.

A két évvel ezelőtt átadott, zöldmezős beruházással, négy év alatt felépített Fliegl Agrartechnik központi gyára egy 30 hektáros területen fekszik. A 85 ezer négyzetméteres fedett üzemcsarnokokban készítik a gyár védjegyévé előlépett összes letolókocsit. A ma is aktív, több száz műszaki szabadalommal rendelkező id. Josef Fliegl 40 évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy kisteherautókat fog átalakítani, pontosabban azokból pótkocsikat fog gyártani; egyedül kezdte, de ma már több mint ezerfős alkalmazotti létszámmal dolgoznak. A Fliegl GmbH 29 saját céggel 19 országban van jelen, s az értékesítés közel 70 országban zajlik.

P1030760

Az egész napos szakmai programot több csoportban bonyolították a szervezők, ám mindenki láthatta azt a gép parádét, amelyben a gyár szinte minden terméke szerepelt. A magyar látogatókat a cég hazai gyárának, a Flieg-Abda Kft.-nek az igazgatója, Ackermann Tamás köszöntötte, majd ismertette a bemutatott gépek legfontosabb jellemzőit, ill. a gyárbejárás során látható tudnivalókat.

Többek között elmondta, hogy a Fliegl tartálykocsik rendkívül sokrétű kialakításúak. Komoly törekvés a töltési, áttöltési, kijuttatási idők jelentős csökkentése. Erre alkalmasak a közvetlen hajtású, esetenként hidromotor hajtású, centrifugál szivattyúk, melyek folyadékszállításra kifejezetten alkalmasak . Hatásfokuk sokkal jobb ,mint a kompresszor hatásfoka folyadékszállításra. Igénytelenebbek a csigaszivattyúknál és a rotoros szivattyúknál. A bemutatott 27 ezer literes tartálykocsi 3-4 perc alatt üríthető le. Az ezt követő speciális kijuttató kocsi újdonsága, hogy talajon is használható, ami látszik a gumiabroncsok szélességi méretén is. Terítője egy ún. csóválós terítő, amelynek hidraulikus hajtása van,

IMG_6316

Egy üvegszál erősítésű műanyag tartálykocsi következett, melyet elsősorban az agresszív anyagok, ill. az önsúlycsökkentés piaci igényeinek kielégítése miatt használnak Németországban.  A 40 t súlyhatárt a mezőgazdaságban is betartatják, a közútra nem mehetnek 50-60 tonnás óriások. Erre a tartálykocsira kardánhajtású centrifugál szivattyút szereltek. E kocsi előnye, hogy futómű hidraulikusan eltolható, így az ún. támasztósúlyt tudják változtatni. A futómű mozgatása teljes rakomány súllyal is végezhető.

„Minden hígtrágyában a legnagyobb érték a tápanyag, így célunk, hogy a nitrogén ne a levegőbe távozzon, mert az elpárolgási veszteséget jelent.” – kezdte agronómiai alapokkal a következő kocsi bemutatását Ackermann Tamás. A növények érdekében ezek a Fliegl konstrukciók a hígtrágyát a talajfelszínhez egészen közel juttatják ki, vagy a talajba injektálják. A talajfelszínre kijuttatott anyagot a csoroszlyák kissé szétterítik, majd hatásosan bekeverik.

A bemutatótérre egy 20 ezer literes, légrugós, tandemes, kormányzott tengelyes kocsi gördült be, amelynek 24 m-es legújabb kivitelű csoroszlyás terítő egysége nagy sikerre számíthat. A nagy területteljesítményű gép előnye, hogy közvetlenül a talajfelszín alá juttatható az anyag. Ezen a szippantón is van átfolyás-mérő; pontosan lehet tudni, hogy mekkora mennyiséget juttatunk ki. A széles terítő egység jól követi a talajfelszín egyenetlenségeit. Újdonság az is, hogy nincs külön hígtrágya vezető cső, hanem zárt vázszelvényben folyik az anyag hátra.

P1030789

Láthattunk kimondottan csak talajra való, tipikus kijuttató tartálykocsit is, amely szivóormánnyal szívja magába a hígtrágyát, vagy belepumpálják a hidraulikusan nyitható tetőtöltő nyíláson keresztül. Futóműve hidraulikusan eltolható előre-hátra. ill. oldalra is szélesíthető az egyik tengelyen, csökkentve így a talajtaposást. Ha a terítőt teljes mélységben leengedik, akkor 180 LE körüli teljesítményigénye van.  A nyomtávállítás, a hátsó injektáló is terminálon vizuálisan ellenőrizhető. A kezelő egy gombbal tudja az egészet kezelni; kinyitja a terítőegységet, majd indítja a szivattyút is. Kijuttató felszerelésekben a Fliegl rendkívül nagy választékkal rendelkezik, bármilyen vevői igényt ki tud elégíteni.

A bemutató látványos szemléltető elemei közül szó szerint kiemelkedett az az óriás kivetítő, amely egy traktor fülkében lévő monitor, ill. a terminálok képét sugározta. Jól követhetők voltak a sémák, ill. a traktoros kézmozdulatai, mintha csak egy tanfolyamon lennénk. A kezelési pontok még a rossz kézmozdulatokat is kizárják, így nem tudja a vezető a hidraulika egységet, ill. a tolózárat sem kinyitni pl. közúti szállításkor. Az ún. udvari üzemmódban a Fliegl a töltést is tudja automatizálni; ekkor a töltési rendszert lehet látni a monitoron. A töltöttség mérővel tudja szabályozni a még kijuttatandó mennyiséget. A Flow Control rendszerrel be lehet állítani a terítőegység munkaszélességét, majd megadni, hogy mennyi mennyiséget szeretnénk kijuttatni. Ez után a rendszer közli az ehhez szükséges optimális munkasebességet. Apró, de fontos újítások azok a művelő tárcsák is, amelyek megnyitják a talajt, majd vissza is takarják a hígtrágyát.

P1030737

Az ASW-knél a magyar gazdák már tapasztalhatták a hidraulikus vonórúd-rugózás, és tengelyeltolás előnyeit. Itt még az ASW letolókocsik különböző adapter felszereltségeit is megismerhettük. Az ADS egytengelyes trágyaszóró (AGROmashEXPO Nagydíjas) a kis-, és közepes gazdaságok számára ajánlott; létezik tandem futóművesben is. Ezeket tudjuk használni a szórószerkezet levételével szállítókocsinak is, bár nagyobb távolságú szállításra nem javasolt a rugózatlan futómű miatt.

P1030719

A program legaktívabb szereplője az ifj. Josef Fliegl volt (a közvetlen modorú, népszerű cégvezetőt a magyarok csak Szepinek hívják – a szerk. megj.), aki készséggel nyilatkozott lapunknak is: „Fejlesztésünk egyik mozgató rugója, hogy mindig igazodni kell az új előírások okozta kihívásokhoz. E mellett persze a termelésnek kell olyan nyereségesnek lenni, hogy abból minél nagyobb arányt tudjunk innovációra költeni. Az idei első negyedév után már lehet látni, hogy mire van jobban igény. Ez alapján mintegy 10–15% növekedés jelentkezhet gyártásunkban, amely természetesen országonként változó. A megkötött szerződések és előrendelések alapján ez a növekedés az év végére is realizálhatónak tűnik. Ha ez megvalósul, akkor az eddigi legjobb eredményünket fogjuk elérni. A legnagyobb igény változatlanul a letolókocsis típusokra van, de jelentős a szippantók iránti kereslet is. Főleg a német és a lengyel piacon növekedtek meg az ezek iránti rendelések. Szintén sokan keresik a trágyainjektáló kocsinkat, ami a környezetvédelmi előírások szigorodásával is magyarázható. Folyamatosan fejlesztünk azért, hogy a hígtrágyát minél inkább a gyökérzóna közelébe juttathassuk. Egyre fontosabb téma a szippantóknál a logisztikai rendszer biztosítása, mivel sok esetben akár 100 km-es távolságra is szállítani kell az anyagot, majd utána azonnal kijuttatni. Ez speciális gumiabroncsozást kíván a gyorsabb haladás, ill. az alacsonyabb talajnyomás érdekében. Tavaly a magyar piac nagyon sikeres volt, az idén már kérdéses, elsősorban a géptámogatás megjelenésétől, és sok mástól is függően. Európában, Oroszországban és a világ többi részén kihívások sora előtt állunk; új munkamódszerekkel a Fliegl új megoldásokat kínál. Amerikában és Kínában új telephelyeket alapítottunk, ezek építési munkálatai jelenleg is zajlanak. Németországból mi értéktartó technikát szállítunk a világ mezőgazdáinak.”

P1030859

A 40 éves Fliegl hétvége sztárja a 40 db Panther (Párduc) névre keresztelt ASW letolókocsi volt. A Fliegl limitált, egyszeri szériára tervezett és gyártott, feketére lakkozott Párducai a gyorsaságot, a dinamizmust és a kitartást szimbolizálják. Ezek nagyrészt már gazdára is találtak, jó néhány darab már a bemutató napján elkelt. A 40-es sorszámú limitált szériás „Párduc” ősszel, a hannoveri Agritechnica kiállításon lesz árverésre bocsátva.

SDS

A A