Új rendszer könnyíti az agrártámogatások kifizetését!

A A

2014. június 26-án mutatták be az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében megvalósult Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszert (MeKIR). A fejlesztéssel lehetővé vált, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és társszervezetei számára releváns adatok közösen jelenjenek meg.

A Közös Agrárpolitika 2014 utáni finanszírozási periódusában követelményként fogalmazódik meg az ügyintézések egyszerűsítése, a bürokrácia csökkentése, melynek alapja egy jól működő és jól használható adatbázis. Ez az adatbázis a most bemutatott Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszer.

A MeKIR projekt alapvető célja volt a mezőgazdasági földterületekre, objektumokra és eszközökre vonatkozó főbb adatbázisok egységes vonatkoztatási rendszerben megvalósított átjárhatóságának és lekérdezhetőségének megteremtése.

Az új rendszer megkönnyíti a közigazgatás ágazati szereplőinek, továbbá az agrárkutatás résztvevőinek munkáját is a feldolgozott információk hozzáférésének megteremtésével. A MeKIR megalapozottabbá teszi és felgyorsítja az agrár kifizetések folyamatát.

A projekt konzorciumi formában valósult meg, amelynek vezetője a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Konzorciumi tag a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Földművelésügyi Minisztérium, továbbá együttműködő partner a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

Forrás: MVH

MVH-logo

A A