Tömeges halpusztulás a somogyudvarhelyi tóban

A A

Már mintegy 4 tonnányi haltetem mellett találtak, a település kormányzati segítséget kér. Emberéletet nem veszélyeztet a halpusztulás, de a kár jelentős, csak a veszélyes hulladéknak számító dögök elszállíttatása több százezer forint.

Kormányzati segítséget kér Somogyudvarhely, mivel a természetvédelmi területnek számító tórendszerébe vélhetően a környék folyóinak áradása és a belvíz miatt olyan anyag került, ami tömeges halpusztulást okozott. Az eddig begyűjtött mindegy 4 tonnányi haltetem mellett találtak már kagylót és fokozottan védett madártetemet is. Erről az 1100 lelkes település polgármestere számolt be szombaton. Kiss Kornél (Fidesz-KDNP), tájékoztatása szerint az első, nagyobb testű halak pusztulását nyolc nappal ezelőtt észlelték. Egy hete még csak 20-30 tetemet gyűjtött be a területet kezelő helyi horgászegyesület, mára azonban 4 tonnányira nőtt a mennyiség, és elképzelhető, hogy hasonló mennyiségű elpusztult állat még a vízben van.

A héten többször is vízmintát vettek és vizsgálatot indítottak az érintett hatóságok, a környezetvédelmi, a vízügyi, az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park és a katasztrófavédelem szakemberei is. A vizsgálatok még zajlanak, de az már valószínűsíthető, hogy az elmúlt hetek esőzései nyomán a Dráván és a Dombó-csatornán bekövetkezett áradás, valamint a hatalmas területeket borító belvíz által juthatott mérgező anyag a tórendszerbe – mondta a polgármester.

A somogyudvarhelyi bányatavak horgászegyesületi kezelésben lévő része mintegy 7,7 hektárnyi vízfelület, amelyet két részre tagol egy önkormányzati út. Tömeges halpusztulás egyelőre csak az egyik felében történt, amelynek vize eljut a térség folyóiba is. A polgármester tudomása szerint a Dombó-csatornában és a Dráván még nem észleltek halpusztulást. A somogyudvarhelyi tavaknál a kárenyhítést és kármentést önkéntesek összefogásával végzik. A horgászegyesület segítséget kért az önkormányzattól, de a munkálatokba besegítenek a vízügy és a kaposvári Kötél Egyesület önkéntesei is.

Emberéletet nem veszélyeztet a halpusztulás, de a kár jelentős, hiszen csak a veszélyes hulladéknak számító dögök elszállíttatása több százezer forint, amit a horgászegyesületnek kellene állnia. A tetembegyűjtés elvégzése után ártalmatlanítani is kell majd a területet. Az anyagi veszteségeknél is nagyobb azonban a kár, hiszen 20-30 év munkája semmisült meg, és a Somogyudvarhely turisztikai vonzerejének számító tavak élővilága jelentősen károsodott – mondta a polgármester.

A tavakba a horgászegyesület rendszeresen telepített halakat, legutóbb jelentős mennyiségű süllőivadékot helyezett ki. Az elpusztult halak között van busa, ponty, süllő, csuka, keszeg, akadnak méteres, 30-40 kilogrammos példányok is. Az önkormányzat vezetése a szakhatóságok képviselőivel hétfőn tart egyeztetést a vizsgálatok helyzetéről és a további teendőkről. A polgármester szerint a probléma kezelése túlmutat az egyesület és egy kis önkormányzat lehetőségein, így kormányzati segítséget kérnek.

Tömeges halpusztulás a somogyudvarhelyi tóban

Fotók: Varga György

Tömeges halpusztulás a somogyudvarhelyi tóban

A somogyudvarhelyi tóban elpusztult halakat gyűjtik össze 2014. október 4-én.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: MTI 

 

A A