Több és jobb minőségű búzát aratnak idén a tavalyinál

A A

tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött – közölte a földművelésügyi miniszter csütörtökön, a Debreceni Egyetem karcagi kutatóintézeténél tett látogatásán.

Fazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle után arról beszélt: a 200 000 hektáron vetett őszi árpa betakarítása már befejezéséhez közeledik és a szokásosnál két héttel korábban indult el az őszi búza aratása is. Utóbbi lényegében éve óta változatlan, mintegy 1,1 millió hektárnyi hazai termőterületén az előrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható. A hozamok várhatóan 4,5–5,5 tonna körül alakulnak hektáronként, így kenyérgabonából az idén 10–15 százalékkal több kerülhet a magtárakba, mint az előző 5 év átlagában.

20140626_PEL_1026_496

Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter elmondta, hogy a minőség is jobb a tavalyinál, a szükséges raktárkapacitás pedig rendelkezésre áll a termés tárolására.

A napokban lehullott csapadék nem okoz számottevő fennakadást a betakarításban.

20140626_PEL_1086_496

Fotó: Pelsőczy Csaba

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az eseményen közölte: a búza felvásárlási ára jelenleg tonnánként 40–45.000 forint között mozog, mely valamivel alacsonyabb, mint a korábbi években. Az ár alakulása ugyanakkor követi a világpiaci folyamatokat, melyek 2013 decemberétől ez év áprilisáig növekedést mutattak, azóta viszont csökkentek, “előre beárazva ezzel a várható termésmennyiséget”.

A politikus szerint ez a tendencia kedvező az állattenyésztők számára, míg a búzatermesztéssel foglalkozó gazdák egy hektárra jutó árbevétele a nagyobb hozamoknak köszönhetően várhatóan nem csökken a 2013-as összeghez képest.

Forrás: MTI

A A