Soha ennyi traktor!

A A

A magyar agrárium és általában a magyar gazdaság javuló eredményeit tükröző, sikeres kiállítást zárt a Hungexpo Budapesti Vásárközpont. A január 27-30. között megrendezett 34. AGROmashEXPO-n és AgrárgépShow-n, a velük egy időben rendezett Magyar Kert, valamint Szőlészet és Pincészet szakkiállításon a tavalyinál is több látogató és kiállító volt jelen.

Az ország legnagyobb, leglátogatottabb és leglátványosabb mezőgazdasági szakkiállításán több mint 45 ezer (köztük több ezer határon túlról érkezett) látogató volt kíváncsi a 350 kiállító termékeire. A Vásárközpont teljes területén, vagyis 38 ezer négyzetméteren 260 traktor és több ezer mezőgazdasági gép mutatkozott be, köztük a 2016-ban Nemzetközi Termékfejlesztési és Hazai Termékfejlesztési Díjjal elismert gépek és fejlesztések.

A kiállítás megnyitóján Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter elmondta: tavaly a gazdák több mint 100 milliárd forintért vásároltak gépeket. Ez 2 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Egy felmérés szerint idén is 90 százalékuk tervez újabb fejlesztéseket (kétharmaduk gépet vásárolna). És mivel az ágazatban idén elindult két, összesen 600 milliárd forintos támogatási program, nem csoda, hogy a gazdálkodók ennyien ellátogattak a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba.

Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság ma már elsősorban az innovációról és a technológiai fejlesztésekről szól; ezek eredményeit pedig a régióban immár évek óta itt mutatják be a legszélesebb spektrumban. A vezérigazgató a cég eredményeit ismertetve elmondta a kimagasló tavalyi üzleti eredmény a gazdasági növekedéssel és a kiállítói kedv visszatérésével indokolható.

Az idei AGROmashEXPO újdonsága volt a szaktárca és A Magya Turizmus Zrt. Agrármaketing Vezérigazgatósága (AMV) által működtetett gazdafórum-sátor. Ebben a kiállítás ideje alatt szakmai konferenciákon és fórumokon tájékoztatták a gazdákat a jogszabály-változásokról és pályázati lehetőségekről.

A kiállítás – köszönhetően a szakmai partnereknek: a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ), a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ), a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének (MEGOSZ) és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarának – bővelkedett szakmai programokban. A GOSZ szakmai napján például elhangzott, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a mezőgazdsági beruházások értéke. Feldman Zsolt, a szaktárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta: 2010-ben ez 203 milliárd, míg 2014-ben már 315 milliárd forintot tett ki. Az agrár-külkereskedelem értéke szintén tükrözi az ágazatban végbement fejlődést, az utóbbi években 8 milliárd euró – csaknem 2400 milliárd forint körül – alakul – jelentette ki a helyettes államtitkár.

Nagy sikert aratott a kiállításon idén először bevezetett két napos jegy. Ganczer Gábor vezérigazgató elmondta, a kiállítás egyre növekvő méretei miatt vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a jövőben öt napig tartson a legnagyobb hazai agrár seregszemle.

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont következő programja február 18–21. között a FeHoVa és a Budapest Boat Show kiállítás lesz.

 

További információ:

HUNGEXPO Zrt. sajtó
Kövesdi Péter
sajto1@hungexpo.hu
A A