Nőtt az érdeklődés a díjtámogatott növénybiztosítások iránt!

A A

A támogatott növénybiztosítást értékesítő biztosító társaságok kötelező adatszolgáltatása alapján 2014-ben közel 7900 biztosított mezőgazdasági termelő rendelkezik megkötött támogatott típusú növénybiztosítási szerződéssel.

Ez jelentős növekedés a 2013-as kérelmezési évhez képest, amikor mintegy 5000 biztosított mezőgazdasági termelő kapta meg támogatott növénybiztosítási szerződése díjának 65%-át.

2014-ben 10,67 millió euró, vagyis több mint 3 milliárd forint használható fel a növénybiztosítási szerződések díjának támogatásához.

A következő fontos dátum augusztus 31., mely határidőig a megkötött szerződés másolatát kell eljuttatni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) illetékes megyei kirendeltségéhez. A szerződés benyújtását a biztosító által aláírt meghatalmazás alapján, vagy a szerződésben tett nyilatkozatával vállalhatja a biztosító, az utóbbi a tavalyi évhez képest változást jelent. Amennyiben erre a vállalásra nem kerül sor, abban az esetben a fenti dokumentum(ok) MVH-hoz történő eljuttatása a szerződő fél feladata.

Forrás: MVH

MVH-logo

A A