Napraforgó- és kukoricabetakarítás

A A

Agrotechnika és műszaki háttér

A szántóföldi növények termesztésével kapcsolatosan a kora őszi időszakkal kezdődő betakarítási munkák közül a legnagyobb feladatot a napraforgó- és a kukorica betakarítása jelenti. A napraforgó vetés, illetve az átlagos betakarítási területe 600 ezer hektár körül mozog, a terméshozam pedig – időjárástól függően – 2,0–2,5 tonna között változhat hektáronként. A kukorica vetésterülete 1,2 millió hektár körül szokott alakulni. A kukorica éves hozama is függ az időjárástól, és a napraforgóénál jelentősebb ingadozást mutat. Az elmúlt három évben 4,0–6,5 t/ha közötti volt az átlagtermés.

Az adott termőterületről a megtermelt – napraforgó esetében ez 1,2–1,8 millió tonna, kukorica esetében ez 5–8 millió tonna mennyiséget jelent – szemtermést betakarítani, elszállítani, szárítani és betárolni nem kis feladatot jelent a mezőgazdasági vállalkozások, üzemek számára. Ezt a feladatot csak megfelelő műszaki háttérrel és jól átgondolt logisztikával, betakarítási technológiával lehet megoldani. A napraforgó és kukoricanövény morfológiailag és terméshozam tekintetében is jelentős különbségeket mutatnak, ennek következtében a betakarításuk eltérő gépkonstrukciókat, különböző betakarítási technológiát, ezen belül eltérő logisztikát igényel.

Mindkét növény betakarítása arató-cséplőgépekkel történik, ehhez azonban az arató-cséplőgépeket – a kalászos gabona betakarításban alkalmazott konfigurációhoz képest – át kell alakítani, és megfelelő adapterekkel kell ellátni. Az átalakítási és beszabályozási feladatokat minden arató-cséplőgép kezelési utasítása részletesen tartalmazza. Mindkét növény esetében a beállított és beszabályozott értékeket munkaközben folyamatosan ellenőrizni kell, és azt a mindenkori állományjellemzőkhöz hozzá kell igazítani.

1abra

1. ábra / A betakarításra deszikálással előkészítet kukoricaállomány (2010 csapadékos évben FOZAT 480)

Napraforgó esetében – szinte minden esetben – különböző vegyszeres kezelés, pl. érésgyorsítás szükséges, valamint az állomány deszikálása, szárítása a szár- és a tányérok nedvességtartalmának a lecsökkentése, illetve a szemnedvességgel történő egalizálása céljából. Gyomos állomány esetén ezt a feladatot különösen fontos végrehajtani. Egyes csapadékos években az állományszárítás kukorica esetében sem kerülhető el. (1. ábra) A deszikálás nagy hasmagasságú földi-, vagy repülőgépes permetezéssel elvégezhető.

A szántóföldi növények betakarítása során – a számos agrotechnikai követelmény betartása, illetve kielégítése mellett – egyik legfontosabb szempont a betakarítási veszteségek csökkentése. A napraforgó esetében ez különösen kiemelten fontos szempont, mivel a napraforgómag felvásárlási ára elég magas évjárattól függően, akár tonnánként a 100 000 forintot is meghaladhatja. A betakarítási veszteségek hatékony csökkentése, a betakarítást végző arató-cséplőgépekhez kialakított speciális konstrukciójú napraforgó betakarító adapterek használatával érhető el.

Kisebb napraforgótermő területek betakarítására elsősorban rövidtávú, átmeneti megoldást jelenthet a gabonavágó-asztalok átalakítása, gyűjtőtálcák, hátfal és oldalfal magasító hálók felszerelésével, valamint a motolla fogak gumilapokkal történő burkolásával. Az így kialakított berendezések némi többletszerelési munkával, alacsony beruházási költségekkel összeállíthatók. Hasonlóan kevés szerelési munkával, és alacsony költséggel egyes csőtörő adapterek is átalakíthatók napraforgó betakarító szettek, készletek segítségével. Ezek a berendezések azonban konstrukciójuknál fogva sajnos magas, az átalakított gabonavágó-asztalok 8–10% betakarítási veszteséggel – aminek nagyobb része tányérelhagyásból adódik – dolgoznak.

A napraforgó betakarító szettel szerelt csőtörő adapterek – még gondos üzemeltetés mellett is – 5% fölötti betakarítási veszteséget okozhatnak. Éppen ezért a napraforgó betakarítási veszteségek hatékony csökkentése érdekében fejlesztették ki a gyártók a speciális, különböző konstrukciós kialakítású napraforgó betakarító adaptereket. A napraforgó betakarító adapterekre fordított beruházási költségek – a veszteségek csökkentése következtében – rövid idő alatt megtérülnek.

Soros, különleges behordólánccal kialakított szárzúzós napraforgó betakarító adapter (GERINGHOFF)

2. ábra / Soros, különleges behordólánccal kialakított szárzúzós napraforgó betakarító adapter (GERINGHOFF)

A napraforgó betakarító adapterek konstrukciós kialakításánál a konstruktőrök elsősorban a napraforgó morfológiai tulajdonságaihoz igazodva fejlesztik a konstrukcióikat. A konstrukciók fejlesztése során a betakarítási veszteségek csökkentése kiemelt fontossággal bír. A napraforgó adapterek konstrukcióikat tekintve ma alapvetően soros adapterként, és a sortávolságra kevésbé érzékeny gyűjtőtálcás adapterként sorolhatók be. A napraforgó adaptert gyártó cégek (mint pl. az olasz CRESSONI, ZAFFRANI, a FANTINI, vagy a német GERINGHOFF, stb.) kínálata között egyaránt szerepelnek a sortávolságra kevésbé érzékeny – vagy egyes meghatározások szerint –, részben sorfüggetlen adapterek és a soros behordóláncos, vagy rezgőtálcás adapterek. A sortávolságra kevésbé kényes gyűjtőtálcás konstrukciók 4–9,4 m munkaszélességű tartományban készülnek, és az újabb fejlesztésű változatok mechanikus hajtású, függőleges tengelyű szárzúzóval vannak felszerelve. A soros napraforgó betakarító adapterek 2–4–6–8–12-soros változatban, a 6-soros változattól kezdődően fix- és összecsukható vázkerettel készülnek. Kisebb, 45–50 cm sortávolsággal akár 24-soros változatok is kialakításra kerülhetnek. Az újabb konstrukciók egyes típusai hidrosztatikus, vagy mechanikus hajtású, függőleges tengelyű szárzúzó egységekkel is rendelkeznek. (2. ábra)

3. ábra / Sunspeed 1275 adapter  különlegesen kialakított gyűjtőtálcái

3. ábra / Sunspeed 1275 adapter különlegesen kialakított gyűjtőtálcái

A hazai gyártású napraforgó betakarító adapterek közül a CLAAS Hungaria Kft. (Törökszentmiklós) által gyártott berendezések a CLAAS gyártmányú arató-cséplőgépekhez gyűjtőtálcás kivitelben, Sunspeed fantázianévvel szerepelnek a cég gyártmánylistáján. Ezeknél a berendezéseknél a gyűjtőtálcák alakja a pergési veszteségek minimalizálásának figyelembevételével van kialakítva és speciális kiképzésű. (3. ábra) A további előny, hogy a gyűjtőtálcák réseibe a recézett bordázatú behúzó hengerek a napraforgónövényt behúzzák, és közvetlenül a tányér alatt vágják el. Ennek következtében az arató-cséplőgép cséplő- és tisztítószerkezetére kevés melléktermék jut, javul a tisztítás hatékonysága. A gyűjtőtálcás adapterek különleges burkolt motollával készülnek, ami a tányérveszteségek csökkentésének hatékony eszköze. A gyűjtőtálcás napraforgó adapterek a szárat elfektetik, ezért a szárzúzást egyenes aprítókésekkel szerelt vontatott, több tagból álló hengerekkel lehet elvégezni.

Újfejlesztésű, 16-soros rezgőtálcás, 11,2 m munkaszélességű NAS 1670

4. ábra / Újfejlesztésű, 16-soros rezgőtálcás, 11,2 m munkaszélességű NAS 1670

A hazai gyakorlatban jól bevált és közkedvelt az OPTIGÉP Kft. (Békés) által gyártott NAS, illetve az újabb fejlesztésű PSM adaptercsalád tagjai, a hazai gyakorlatban alkalmazott 70- és 76,2 cm sortávolsággal 4–6–8–12-soros kialakításúak, illetve a legújabb fejlesztés, a NAS 1670 változat 70 cm sortávolsággal 16-soros kivitelben készül, ami 11,2 m munkaszélességnek felel meg. (4. ábra) A 2–3-soros változatok pedig parcellakombájnok adapterei. Igény esetén az említetteken túl, ettől eltérő sortávolságú adapterek gyártására is megvannak a feltételek. A NAS adaptercsalád 6- és 8-soros tagjai összecsukható vázkerettel is készülnek, a „Z” típusjelű változatok pedig mechanikus hajtású szárzúzóval szerelhetők fel. A rezgőtálcás napraforgó adapterek igen kedvező, minimális pergési veszteséggel dolgoznak. Az újabb fejlesztésű PSM család tagjainál az előző kedvező tulajdonságokat megtartották, a konstrukciót hidrosztatikus hajtású, paralelogramma felfüggesztésű, kétsoronkénti, függőleges tengelyű szárzúzóval egészítették ki. A 6- és 8-soros változatok összecsukható vázkerettel is kaphatók.

5. ábra / Az OROS Sun 6-soros szárzúzós adapter CLAAS arató-cséplőgépen

5. ábra / Az OROS Sun 6-soros szárzúzós adapter CLAAS arató-cséplőgépen

A LINAMAR Hungary Zrt. (Orosháza) „OROS” divíziójánál – a korábban gyártott fülesláncos magtovábbítású napraforgó betakarító adaptercsaládot – az újabb fejlesztésű rezgőtálcás, 6–8–12-soros változatú, 70- és 76,2 cm sortávolságú típusai váltották fel. (5. ábra) A 12-soros változat összecsukható vázkerettel is készül. Az újfejlesztésű OROS SUN családhoz is kialakításra került az adapter gyűjtőasztala alá a paralelogramma felfüggesztéssel szerelt, a teljes munkaszélességet átfogó, merev gerendelyes, hidrosztatikus hajtású szárzúzó berendezés. (6. ábra)

6. ábra / Az OROS Sun adapterek merev gerendelyes szárzúzó berendezése

6. ábra / Az OROS Sun adapterek merev gerendelyes szárzúzó berendezése

A kukorica betakarító adapterek konstrukciójánál is fontos szempont a betakarítási veszteségek minimalizálása, és ebből a szempontból a hazai- és külföldi adapterek kielégítik a követelményeket. A kukorica nagyobb hozama és nagyobb termőterülete, a betakarítási időszak lerövidítése azonban ugyanilyen fontossá teszi a csőtörő adapterek áteresztő-képességének az arató-cséplőgép tömegteljesítményéhez való igazítását. Mindezek mellett a kukorica csőtörő adapterek esetében általános követelmény a betakarítással egymenetben történő hatékony szárzúzás.

7. ábra / A CORNADO 76,2 cm sortávolságú, 16-soros adapter JOHN DEERE S690 arató-cséplőgépen

7. ábra / A CORNADO 76,2 cm sortávolságú, 16-soros adapter JOHN DEERE S690 arató-cséplőgépen

Az OROS HSA szárzúzóval szerelt kukorica csőtörő adaptercsalád tagjai 4–5–6–8-soros változatban, 70–76,2 cm sortávolsággal, fix vázkerettel készülnek, a törőhengerek 3–3 db bordával vannak felszerelve. A HSA függőleges tengelyű, lengőkéses szárzúzó pedig – a hatékony aprítás érdekében – a törőhengerek alá a törőegység éleire van felszerelve. Az újabb fejlesztésű OROS CORNADO csőtörő adaptercsalád tagjait szintén 70–76,2 cm sortávolsággal, 6–8–12-soros törőegységgel gyártják, illetve újabban 76,2 cm sortávolságú 16-soros változat is kapható fix- és összecsukható vázkerettel. (7. ábra) A szárzúzás hatékonyságának növelésére a törőhengerekre 4–4 db egyenes élezésű kést szereltek. A lehúzás hatékonyságát pedig a késekre szerelt bordákkal növelték. Mindezek mellett pedig korszerű anyagok, alumínium hajtóműházak alkalmazásával hatékonyan csökkenthetik az önsúlyt.

8. ábra / Az OPTI Corn-1276 12-soros,  fix vázkeretű csőtörő VERSATILE arató-cséplőgépen

8. ábra / Az OPTI Corn-1276 12-soros, fix vázkeretű csőtörő VERSATILE arató-cséplőgépen

Az OPTIGÉP Kft. a csőtörő adaptereit OptiCorn típusjellel – a hazai kukoricatermesztési technológiához igazodóan – 70- és 76,2 cm sortávolsággal, 2–4–5–6–8 és 12-soros változatban gyártja, a 6–8-soros gépek összecsukható vázkerettel is szerepelnek a gyártmánylistán. (8. ábra) A törőegységek közé a biztonságos szárbevezetést a nagy menetemelkedésű, kúpos törőhengerek végzik, melyekre a szárrészek zúzásának, aprításának fokozására késeket szereltek. A zúzóegységek soronként, a törőegység alatt került elhelyezésre. A biztonságos csőleválasztást a központilag elektronikusan vezérelhető törőléc-állítás segíti elő.

A CLAAS Hungaria Kft. (Törökszentmiklós) csőtörő adaptereit Conspeed és Conspeed Linear fantázianévvel, 6–8–12-soros változatban gyártják 70–75 cm sortávolsággal, a 12-soros változat fix, míg a 6–8 soros típusok fix- és összecsukható vázkerettel készülnek. A törőhengerek „standard” és „hibrid” kivitelben eltérő bordákkal, illetve késekkel vannak felszerelve.

9. ábra / A GERINGHOFF csőtörőkön alkalmazott szárzúzó variációk

9. ábra / A GERINGHOFF csőtörőkön alkalmazott szárzúzó variációk

A csőtörő adapterek széles választékát gyártó GERINGHOFF cég az adaptereit különböző szárzúzó kombinációval gyártja. A függőleges tengelyű szárzúzók aprító munkájának növelésére törőegységenként egy-egy törőhengerre tárcsás aprítókéseket szerelnek. (9. ábra) Az így kialakított kombináció kissé drága, de kiváló aprítást végez. Ugyancsak különleges konstrukciónak számít a cég sorfüggetlen, teljes kukoricanövény betakarító adaptere. (10. ábra)

10. ábra / CCM és LKS készítésére alkalmas  újfejlesztésű 8-soros GERINGHOFF adapter

10. ábra / CCM és LKS készítésére alkalmas újfejlesztésű 8-soros GERINGHOFF adapter

Természetesen az ismertetett konstrukciókon túl számos napraforgó- és csőtörő adapter található a géppiacon (lásd MVH 2014. évi gépkatalógusát!) Az adapterek kiválasztásánál fontos szempont, hogy az arató-cséplőgép nagyságrendjéhez megfelelő munkaszélességű adaptert válasszunk. Az arató-cséplőgép kihasználását, leterhelését a nagyobb munkaszélességű adapterek használatával és ne a munkasebesség növelésével érjük el. A munkasebesség növelése nagyobb betakarítási veszteségekkel és hajtóanyag-felhasználással jár.

Dr. Kelemen Zsolt
NAIK MGI – Gödöllő

A A