Mit eszik majd a Z-generáció?

A A

metro-szie-web

Fenntartható élelmiszeripari megoldásokra írt ki pályázatot a METRO

Napjaink egyik legégetőbb kérdése a fenntartható élelmezés. Földünk óriási terhelésnek van kitéve, és ebben az élelmiszeriparnak komoly felelőssége van. A METRO nagykereskedelem üzletpolitikájában már eddig is hangsúlyos szerepet kapott a fenntarthatóság. Sajátmárkás portfóliójuk több termékével is arra ösztönzik vásárlóikat, hogy induljanak el a fenntarthatóság irányába, illetve megkönnyítik azoknak a helyzetét, akik már így gondolkodnak. A nagyvállalat most a Szent István Egyetem hallgatóinak kiírt innovációs termékfejlesztési pályázata során az egészségtudatosság mellett a fenntarthatóságot helyezte középpontba, és a témára egyre fogékonyabb Z-generáció számára készülő termékeket várt a pályázóktól.

Az élelmiszertermelés környezetre káros hatásait már hosszú évek óta vizsgálják, a kérdés pedig egyre sürgetőbb, mert a fogyasztói igények folyamatosan nőnek. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy nem szükségszerű úgy megtermelni az élelmiszereket, mint eddig, mert az étrendünk és a fogyasztási szokásaink megreformálásával jelentősen csökkenthető a környezetre háruló negatív hatás. Egyes nyugati országokban már terjednek is a fenntarthatóbb étkezési szokások. Németországban például egyre divatosabb a környezeti szempontokat is szem előtt tartó flexitáriánus étrend, ami nagyrészt növényi eredetű élelmiszerekből áll és csak ésszerű mértékben tartalmaz állati eredetű termékeket, elsősorban halat, tojást, tejtermékeket, illetve kevés húst. Hasonló okokból született meg a növényi alapanyagokból készülő Beyond Meat, ami ízében és látványában is a húsfogyasztás élményét igyekszik visszaadni.


Számos elképzelés létezik már tehát a fenntartható élelmiszeripar létrehozására, de a tényleges sikerhez még rengeteget kell tenni. Ezt az elvet képviseli a METRO is, melynek hazai leányvállalata november 22-én egyetemi hallgatóknak adott teret, hogy részt vehessenek egy szakmai megmérettetésen. A Szent István Egyetem hallgatóinak kiírt pályázatuk célja az volt, hogy a résztvevők a nagykereskedelem sajátmárkás METRO Chef termékcsaládját gondolják újra az egészség- és környezettudatos táplálkozás jegyében. A termékeket a HORECA vásárlók és rajtuk keresztül a Z-generációs végfelhasználók igényeire kellett szabniuk, és a feladat részeként a termékinnováció mellett a termékek bevezetésére kommunikációs javaslatot is kellett készíteniük. Az előválogatót követően végül hat döntős csapat mérhette össze tudását az öttagú szakmai zsűri előtt. A pályázók olyan kreatív megoldásokkal érkeztek, mint a zöldség alapú pizzatészta, növényi alapú, vegán étrendbe illeszthető tejberizs, de megtalálható volt a méltán népszerű zöldségrúd, vagy a zöldségekből készített, gluténmentes „húsgolyó”, ahogyan a növényi alapú kenőkrémek és újragondolt zöldségek is. Számos kitűnő megoldás közül a zsűri a „Spájz girls” csapatnévre hallgató, „Veggievable” pályázattal induló fiatalokat helyezte a dobogó legfelső fokára. A pályázatokat több szempontból értékelték, a METRO több felsővezetője mellett a Szent István Egyetem rektora és dékánhelyettese is részt vett a zsűrizésben.

A nyertes csapat megoldása a Veggievable mirelit zöldségrudacska volt, amelyet lencsés-paradicsomos és babos-kukoricás ízesítésben terveztek meg. A hallgatók több szempontot is figyelembe vettek a termék megalkotása során, így azt teljesen vegánra, gluténmentesre, laktózmentesre, valamint cukormentesre tervezték. A csapat számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy olyan terméket alkossanak, amely széles körben kielégíti az egyre tudatosabb fogyasztói igényeket, és a lehető legkevésbé terheli környezetünket. A zsűri az értékelés során kiemelte a prezentáció színvonalát és az új termékfejlesztés átfogó, minden részletre kiterjedő alaposságát.

Kérdés esetén állunk szíves rendelkezésükre a b.tirpak@well.hu e-mail címen.

A A