Innovatív megoldások a Syngentától vetéstől betakarításig

A A

Több mint ezerkétszáz gazdálkodónak mutatta be új szántóföldi hibridjeit és hatékony növényvédelmi megoldásait az elmúlt napokban a Syngenta. Mint elhangzott: a jövő a nagy termőképességű, a környezeti stresszt jobban toleráló növényfajtáké.

A közeljövő mezőgazdasága a stressztűrő, komoly termésmennyiségre képes fajtákra épül. A Syngenta fejlesztői folyamatosan keresik azokat az innovatív megoldásokat, amelyekkel a hazai termelők sikeresen tudnak gazdálkodni. Vállalatunk hagyományos Szer-show rendezvényein idén több mint ezerkétszáz gazdálkodó ismerkedett meg testközelből a szántóföldi növényeink új generációjával és előremutató növényvédelmi megoldásainkkal a vetéstől a betakarításig. Ezen kívül bemutattuk számukra a Syngenta kezdeményezésére 2014-ben elindult ContivoTM szakmai programunk sikereit is, amely már külföldi országok érdeklődését is felkeltette”, hangsúlyozta Vajda Beáta marketingvezető.

A ContivoTM program 2017-ben mérföldkőhöz érkezett: idén már csaknem 400 termelő összesen 400 ezer hektáron veszi igénybe szolgáltatásainkat és kamatoztatja tanácsadóink szaktudását, ez a magyarországi vetésterület 10 százalékát teszi ki, ismertette Heicz Péter üzletfejlesztési vezető.

  • A partnerek számára elérhető üzemi működést segítő – ügyviteli, finanszírozási, biztosítási, tőzsdei, pályázati, farmmenedzsment – modulok mellé ettől az évtől precíziós gazdálkodást segítő szolgáltatást építettünk be a kínálatba. Szaktanácsadóink pedig ahhoz segítik hozzá partnereinket, hogy évről-évre magasabb jövedelmezőséget és hatékonyabb működést érjenek el, miközben megóvják a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat.

Heicz Péter hozzátette: Magyarország után Bulgáriában vezették be a programot és az a cél, hogy egyre több ország gazdálkodói használhassák a rendszer nyújtotta előnyöket.

A Szer-show-k vendégei a vállalat szántóföldi újdonságaival is megismerkedtek. Itt találkoztak először a Syngenta két új hibridárpájával, a Tektoo-val és a Zoo-val. Korbuly Bence kampánymenedzser elmondta: a már piacon elérhető Jallon hibridárpával a technológia betartása mellett akár plusz 2 tonna hektáronkénti terméstöbblet realizálható.

  • Búzafajtáink közül nagy siker a Falado, amely nemcsak kiváló terméseredményeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem malmi vagy akár javító minőségére is büszkék lehetünk. A Falado tavaly az IKR Agrár Kft. kísérleteikben abszolút első helyezést ért 9,26 tonna hektáronkénti eredményével. Három ígéretes új fajtánk, a Gabrio, a Dallara és a Syllon esetében pedig adaptációs kísérleteket folytatunk.

Az elmúlt évek egyik sikernövénye a repce. Magyarországon Romániához és Lengyelországoz hasonlóan emelkedett a termőterület, idén már 281 ezer hektárról takaríthatják be hamarosan a terményt.

  • A következő évekre is előrelépést várunk. Repce területén a Syngenta folyamatosan bővíti a SafeCrossTM hibridizációs programjában nemesített, kiváló termőképességű, magas olajtartalmú hibridjeit – hangsúlyozta Ácsné Szekeres Dóra kampánymenedzser. – Ezen felül kitűnő betegség-ellenállósággal és rekordterméssel kecsegtető ogura típusú repcék is jelen vannak a Syngenta őszi káposztarepce kínálatában.

Az SY Florida a legújabb, korai érésű, gyengébb talajon is kiválóan teljesítő hibrid a Syngenta repcekínálatában. A tavalyi évben, a NÉBIH posztregisztrációs kísérleteiben a korai hibridek csoportjában, több mint 5 tonnás hektáronkénti terméseredményével (5,43 t/ha) az első helyen végzett. A SY Bluestar a Syngenta legújabb, középérésű, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, átlagon felüli terméspotenciállal bír és a termésstabilitása is kiváló. 2016-ban a NÉBIH posztregisztrációs kísérleteiben a hibrid termésátlaga hektáronként 5,57 tonna volt, mely 4,8 százalékkal múlta felül a standard fajták termés átlagát.  Az SY Cassidy egy karakteresebb, robusztusabb megjelenésű SafeCrossTM hibrid, melynek köszönhetően a kevésbé intenzív és alacsonyabb potenciálú termőhelyeken is biztonsággal termeszthető. Jó termőképességű helyeken pedig csúcstermésekre képes: tavaly a NÉBIH posztregisztrációs kísérletekben hektáronként 5,12 tonna átlagtermést ért el.

A legnagyobb szántóföldi kultúra, a kukorica érzi meg talán leginkább a szélsőségeket, mondta Schipp Márton kampánymenedzser. Idén nagy területeken jelent ismét gondot az évelő mezei acat felszaporodása. A problémát tovább fokozza, hogy ez a gyomnövény sok esetben a kukorica kelésével egyidejűleg jelenik meg a területeken. Ilyen esetekben kiemelten fontos a megfelelő, szelektív, ugyanakkor hatékony készítmény megválasztása. Megfigyelhető, hogy az egy hatóanyagú gyomirtó készítmények egyoldalú használatának következtében az elmúlt években több gyomnövény szelektálódik ki: ilyenek a varjúmák és az ugari szulákpohánka, amelyek egyre nagyobb területen szaporodnak fel.

A Syngenta az idei Szer-show-kon rendhagyó módon, tenyészedényekbe helyezett gyomvetéseken mutatta be a különböző készítményeket a kukorica legfontosabb gyomnövényeivel szemben, amely a hatékonyság mellett az eltérő hatóanyagok eltérő hatásmechanizmusát is látványosan szemléltette. A Lumax korai posztemergensen kijuttatva a legtöbb esetben akár a betakarításig tartó gyommentes állapotot képes biztosítani. A Calaris Pro a jelenleg forgalomban lévő kukorica gyomirtó készítmények közül az egyik leggyorsabb és leglátványosabb hatást képes kifejteni, így tűzoltásszerű beavatkozást is lehetővé tesz a gyomnövények ellen. A Pronik Plus azokra a területekre ajánlott, ahol a magról kelő gyomok mellett az évelő egy- és kétszikű gyomnövények is problémát jelentenek.

  • A sikeres kukoricatermesztéshez elengedhetetlen, hogy a technológiánkat a megváltozott időjárási körülményekhez igazítsuk. A Quilt Xcel számos élettani hatással rendelkezik, így a kukorica könnyebben képes megbirkózni a kedvezőtlen körülményekkel, így szárazabb években is jobb kondícióval és terméstöbblettel hálálja meg használatát. A Syngenta kukorica vetőmag kínálatának új generációját, – hat szemes – SY Batanga, SY Photon, SY Dartona, SY Zephir, SY Kreon, SY Senko – és két siló hibrid, az SY Sincero és SY Zoan képviseli, amely a jövő évtől további két új hibriddel bővül. Ezeket a hibrideket ősszel mutatjuk be a termelőknek.

Az elmúlt három esztendő napraforgó termesztése igen eredményes volt Magyarországon, tavaly az ágazat történeték új rekordját könyvelhette el, 1,8 millió tonnás termésmennyiség mellett elért 3 tonnás hektáronkénti termésátlag világrekord és az idei kilátások is bíztatóak.

  • Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy piacvezető napraforgó kínálatunk döntősen járult hozzá ahhoz, hogy rekordmennyiséget takaríthassanak be a magyar gazdák, akik legtöbben idén is átlagon felüli termésbiztonságú, magas termésátlagú, innovatív Syngenta hibrideket választottak. Vállalatunk a napraforgó portfóliójában összesen 13 hibridet kínálunk számukra.
_BBV5410

Fotó: Buza Virág

Kapcsolat: Szellő Gábor; KRQ Communications; szello.gabor@krq.hu; 30.749.8810

 

 

 

A A