Hárommilliárdos üzembővítés a Hungranánál

A A

Új pelletáló üzemet adtak át a vállalat szabadegyházai gyárában

2016. július 7.

A gyárbővítési projekt része annak a 225 millió eurós kapacitásnövelő beruházásnak, melyet a szabadegyházi gyár az elmúlt évtizedben hajtott végre.

Újabb jelentős gyárbővítési projektet zárt le a hazai élelmiszeripar egyik meghatározó vállalkozása, a Hungrana Kft. az új pelletáló csarnok átadásával. A korszerű üzemegységben kukoricarostból és egyéb fehérjében dús komponensből pelletált állati takarmányt állít majd elő a jövőben a gyár. Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter köszöntő beszédében kiemelte: a Hungrana Kft. a magyar mezőgazdaság termelte kiváló alapanyag felhasználásával, hazai beszállítók foglalkoztatásával vált világviszonylatban is példaértékű sikervállalattá. A cég Fejér megye 3. legnagyobb vállalkozásaként a hazai élelmiszer-ipari exportjának 5,5-6 százalékát adja, mindezt példaértékű természetességgel – hűen a vállalat mottójához: „Magyar kukoricából – természetesen”.

Kelemen Kálmán, a cég ügyvezető- és pénzügyi igazgatója hozzátette: a közel 3 milliárd forintból megépült modern létesítmény világszínvonalú technológia alkalmazásával kiváló minőségű, pormentes, stabil takarmány pelletet fog előállítani. A sikeres beruházásban megtestesül vállalatunk legnagyobb értéke: kollégáim kiemelkedő szakmai tudása és elkötelezettsége. Az új gyárrészleg indulásával a vállalat újabb 8 főnek biztosít munkát.

_MG_5627 (2)

Johann Marihart és Anthony Sepich, a Hungrana Kft. két tulajdonosa, az Agrana, az ADM képviseletében kiemelték: a vállalat számára kiemelten fontos a környezet iránti felelősség, a szakképzett munkaerő és a világszínvonalú technológia.

A Hungrana az egyik legjelentősebb hazai élelmiszer-ipari vállalat. A cég Európa legnagyobb kukoricafeldolgozó üzemét működteti, az Európai Unióban termelt izocukor – folyékony állapotban lévő cukor – mintegy harmadát, 250 ezer tonnát a vállalat állítja elő. A társaság a teljes hazai kukoricatermelés 15 %-át használja fel. A Hungrana által előállított izocukor, illetve bioetanol kétharmadát külföldön értékesítik, főleg az Európai Unió nyugat-európai tagállamaiban, de többek között Lengyelországba, Norvégiába és Dániába is szállítanak. A vállalat adja Magyarország teljes élelmiszer-ipari exportjának 5,5-6 százalékát.

 

A A