Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban

A A

A magyar Nemzeti Parkok Hete 2014 rendezvény keretében június 13–22. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket.

A rendezvény nyitóhétvégéjének június 13–15-én Tata város és környéke ad otthont. Az idei rendezvény szervezője a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Tata Város Önkormányzata és a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület.

13-án, pénteken szakmai konferenciát rendeznek „Partnerség az ökoturizmusban” témában. 14–15-én, szombaton és vasárnap a tatai Angolparkban „zöld forgatag” vár minden érdeklődőt. Bemutatkoznak a Magyar Nemzeti Parkok és a hazai natúrparkok, megkóstolhatjuk a különleges nemzeti parki védjegyes termékeket, bekapcsolódhatunk a hagyományőrző kézművesek munkájába, szép és hasznos ajándékokat nyerhetünk a természetismereti játékokon. Kiegészítő programként minden érdeklődő ingyenes szakvezetéses túrákon vehet részt a város természetvédelmi oltalom alatt álló területein. A túrák változatossága arra is rámutat, hogy a hazai ökoturizmus milyen széles skálát kínál azoknak, akik aktívan szeretnének természeti környezetben kikapcsolódni. A madárleső kiránduláson a tatai Öreg-tó közismerten gazdag madárvilágával ismerkedhetünk. Ezen kívül több turnusban indulhatunk biciklivel a tavat megkerülni, melynek célja az aktív szabadidő eltöltés mellett, a tóparti állat- és növényfajok megfigyelése, megismerése. Vezetett túrák fogják bemutatni az épített és táji örökséget is, így például hallhatunk előadást a vízimalmok történetéről.

A rendezvényen közösen szerezhetünk új ismereteket, tudást, élményt, felfrissülést egy különleges természeti környezetben, hogy mindezzel gazdagabban térhessünk haza.

A Tatai Sokadalom népművészeti fesztivál keretében kicsiknek és nagyoknak szóló koncertek, néptáncbemutatók is színesítik a programot.

A folytatásban, június 16–22. között valamennyi nemzeti parkunkban gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön, vízen és levegőben, ingyenesen, vagy kedvezményes áron.

További információkért keresse fel a rendezvény weboldalát (www.magyarnemzetiparkok.hu/mnph) vagy a Magyar Nemzeti Parkok Facebook oldalát (www.facebook.com/MagyarNemzetiParkok).

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium

A A