A szőlőtermesztés hagyományainak megőrzésére hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt

A A

A szőlőtermelők, a szántóföldeken gazdálkodók és az erdészek munkáját is jelentősen megkönnyíti az új makadámút – jelentette ki V. Németh Zsolt Bérbaltaváron, a szőlőültetvényhez vezető út átadásán. A beruházásra az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, a mezőgazdasági utak fejlesztésére kiírt pályázaton nyertek mintegy 22,5 millió forintot.

A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a termőföld és a szőlőfajták védelmére, valamint gazdálkodási és kulturális hagyományaink megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. V. Németh Zsolt úgy fogalmazott: minden eszközt, támogatást meg kell adni a szőlészettel-borászattal foglalkozó gazdálkodóknak.

Az államtitkár elmondta: a magyar szőlőtermelés és borkultúra életben tartásában az útfejlesztések is fontos szerepet töltenek be. Az ágazat fellendítésével kapcsolatban kiemelte a szerkezetátalakítást, a telepítéstámogatást és a bormarketinget – amelyeken a Kormány jelenleg is dolgozik a Nemzeti borkiválósági program keretében.

A bérbaltavári útfejlesztésnek köszönhetően jelentősen javult mintegy 120 hektár borszőlő ültetvény megközelíthetősége, ami nagyban megkönnyíti a termelők egész éves munkáját.

Forrás: Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája

A A