A mezőgépeké lesz a terep Szentlőrincen: kétnapos szántóföldi gép- és talajművelési bemutatóra várják az érdeklődőket

A A

Az idei év sajnos mindannyiunk életében negatív változásokat hozott és eddig nem tapasztalt kihívásokkal szembesített, melyek a Szentlőrinci Gazdanapok rendezvény szervezésére is komoly hatással voltak. A járványhelyzet és az emiatt szükségszerűen módosított jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy az idei Szentlőrinci Gazdanapokat megtartsák. Azonban a hagyományos esemény iránt érdeklődők minden bizonnyal örömmel fogadják, hogy két napra mégis a mezőgépeké lesz a terep, ugyanis augusztus 18-án és 19-én ugyanis megrendezik a Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutatót, mondta el lapunknak Pohl Marietta (képünkön), a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

– Minden esztendőben igyekszünk sok programot kínálni a vállalkozásoknak, ezek között különös hangsúlyt kap a mezőgazdaság, a legnagyobb ehhez kapcsolódó rendezvényünk pedig a Szentlőrinci Gazdanapok – nyilatkozta Pohl Marietta.  Idén sajnos új helyzet állt elő, azonban a lehetőségeinket felmérve előkészítettünk egy szakmai eseményt, amit szeretnénk az agrárgazdálkodók és minden érdeklődő figyelmébe ajánlani. Az esemény a megszokott gazdanapi programsorozatból kiemelve, egy önálló kétnapos Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutató. Ez az első ilyen szakmai esemény az idén, amely a szántóföldi növénytermesztés gépi és technológiai újdonságaival várja az érdeklődőket.

A program időpontja 2020. 18-19-e, helyszíne is hagyományosan Szentlőrinc közvetlen közelében található, a Gazdanapok vásárterületéhez közeli szántóföld, mely a 6-os útról könnyen megközelíthető.

– A rendezvény gerincét a mezőgépek és technológiák működés közbeni bemutatása adja, mellyel szeretnék idén is ráirányítani a gazdák figyelmét a mezőgazdasági újításokra, innovációkra. A bemutatón a gépeket nem csak működés közben lehet majd megtekinteni, hanem lehetőség nyílik gépmustrára, szakmai konzultációra a gépeket bemutató cégekkel és a gépek kipróbálására is. Mellette új elemként lesz állógép bemutató, mely további technológiai érdekességeketvonultat fel. A működés közbeni bemutatásra kerülő gépkapcsolatok száma közel 20, ismét megtekinthető lesz az MasseyFerguson újdonsága az IDEÁL kombájn.Fontosnak éreztük, hogy szakmai partnereinknek idén is legyen lehetőségük arra, hogy a mezőgazdaság újdonságaival közvetlenül  találkozni tudjanak, illetve a szakma részéről is érkezett igény a rendezvényszervező Baranya Megyei Központ felé.

Egyéb fontos tudnivalók:

A tervezett bemutatók naponta 10 és 14 óra között kerülnek sorra, minden nap 9 órától fogadják az érkezőket.

A rendezvény látogatása ingyenes!

GPS koordináta: É46.00428296922, K17.9759797454

Információk: bmvk.hu, és a Facebook oldal: www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/

Érdeklődő kérdésekre a szervezők az alábbi telefonszámokon tudnak válaszolni:

72/214-050, 20/941-9146 Végh Gábor vásárigazgató.

Forrás: Máté Balázs

Fotó: Dittrich Éva

A A