Trendi fejlesztések a Lemken-től

A A

Lemken innovációk bemutatására került sor Blue Innovation Day címmel, amelyen számos újdonsággal találkozhattak a résztvevő prémium gazdálkodók és a nemzetközi sajtó képviselői. A cég alpeni telephelyén pár éve elkészített AgroFarm oktatási központban került sor az új termékek, ill. azok fejlesztéseinek bemutatására. A modern idők agrárinnovációs elvárásainak megfelelően elsősorban az IT megoldások adaptálása, és az üzemeltetés hatékonyságának növelése került középpontba. A talajművelés, vetés és növényvédelem eszközeit egyaránt érintő új fejlesztések a várva várt, 2022 február végi hannoveri Agritechnica-n kerülhetnek a nagyközönség elé. A program során technológiai és gyártmányfejlesztési elemzésekben volt része a meghívottaknak, zárásként gyárlátogatásra is nyílott lehetőség. Anyagunkban röviden felvillantjuk azokat az innovációkat, amelyek remélhetőleg jövőre már a gazdák üzemi próbáján bizonyíthatják hasznosságukat.

1a-LEMKEN_Juwel_8i_2-w

LEMKEN Juwel 8i vezérlő terminál

1-LEMKEN_Juwel_8i_1-w

LEMKEN Juwel 8i munka közben

 

Új vezérlés a LEMKEN Juwel 8i számára

A LEMKEN Juwel függesztett váltvaforgató eke új ISOBUS-os változata továbbfejlesztett IQ ekevezérlő rendszert és új kialakítású kezelőfelületet kapott, ami intuitív módon vezeti végig a kezelőt a beállításokon. Ez egy ISOBUS-képes traktor terminállal is elvégezhető. A tarlónjáró kivitelnél az előre beállított első ekefej fogásszélesség eltárolható és megjeleníthető a terminálon. A mélységhatároló kerékkel beállítható mechanikus mélységállítással a Juwel 8i egy költséghatékony belépőszintű változatot képvisel az ISOBUS rendszerű ekék között. Az ISOBUS vezérléssel történő szántás egyre népszerűbb, mivel a vezérlőterminál segítségével végzett átfordítási, dőlési, fogásszélesség és munkamélység beállítások időt takarítanak meg, és rugalmasabb alkalmazkodást tesznek lehetővé a változó talajviszonyokra. Ezen ekék csatlakoztatása is gyors, mivel csak három hidraulikatömlőt kell csatlakoztatni. Az elektro-hidraulikus fordítóművel szerelt új Juwel 8i nyolc különböző műveletsor beprogramozását és szükség szerinti használatát teszi lehetővé. Például csak egyetlen mozdulatot igényel annak biztosítása, hogy az utolsó barázda mindig sekély legyen a forgó szántásakor, hogy elkerülje a mély keresztirányú barázdákat a táblán. Egy másik előnye, hogy az eke hidraulikus dőlésállítása függetlenül végezhető a jobb és bal oldalon, ami minden körülmény esetén optimális szántási képet eredményez. Ahogyan a nagy testvér, a Juwel 10 úgy a Juwel 8i is kényelmesen szállítható közúton az Uni-kerék segítségével anélkül, hogy a felső függesztőkart le kellene kapcsolni. Ez növeli a biztonságot és kényelmet, mivel nincs szükség a traktor és a munkagép közötti műveletre. A vázfordító munkahenger a közúti szállításhoz nyomásmentesítve van a közúti szállításhoz, ami lehetővé teszi az útfelület egyenetlenségeinek a kiegyenlítését.
Az új Juwel 8i a kereskedőknél 2022. márciusától lesz elérhető.


2-LEMKEN_Karat_10_4

Az új LEMKEN kultivátor egyesíti magában az alacsony vonoerőigényt és a sokoldalú alkalmazás lehetőségét

Már az első pillantásra látszik, hogy az új Karat három-kapasoros kultivátor sokkal hatékonyabb kialakítású, mint az elődje: A kapák immár szimmetrikusan vannak elrendezve a vontatás tengelye mentén, ami a gépet rendkívül alacsony vonóerőigénnyel és ugyanakkor intenzív keverőhatással ruházza fel. A kialakítás a korábbi modellekhez képest könnyebb vontathatóságot és kisebb oldalrahúzást eredményez. Ez különösen fontos, amikor a kultivátor műholdas irányítórendszerrel üzemel.

Hat méteres LEMKEN Karat 10 mellső tárcsasorral

Hat méteres LEMKEN Karat 10 mellső tárcsasorral

A kapák elrendezése csak az egyik kulcsfontosságú terület, amit a LEMKEN továbbfejlesztett a Karat kultivátornál, mely régóta hihetetlenül sikeres.

• A munkagép immár több felszereltségi és vonórúdválasztási lehetőséggel érhető el mint korábban, még sokoldalúbb felhasználást biztosítva a professzionális növénytermesztésben, illetve lehetővé teszi a maximális abroncsméretű traktorokkal történő üzemeltetést.

• A sekély művelésre szánt szárnyas kapák szélesebbek lettek. Alternatívaként a keskeny kapák mély művelésre használhatóak.

• Új, speciális kialakítású terelőlemezek javítják a keverőhatást. A Karat 10 DeltaCut kapákkal is felszerelhető a sekély műveléshez, melyek felár ellenében karbid felrakással is elérhetőek. A gép alapkivitelben gyorscserélő rendszerrel rendelkezik, hogy a kezelő gyorsan és egyszerűen be tudja állítani a munkamélységet 5 és 30 cm között.

• Újdonságnak számítanak a szélső egyengető művelőelemek, melyek lehetővé teszik a gép összecsukott állapotban történő használatát.

A kultivátor kérés esetén mellső tárcsasorral is felszerelhető. Ez biztosítja azt, hogy a nagy mennyiségű szerves anyagot még hatékonyabban keverje be a talajba. A tárcsák, melyek egyedileg vannak laprugókra felfüggesztve, átvágják a tarlómaradványokat és felaprítják a nagyobb rögöket, hogy a gép intenzíven tudja keverni a talajt az eltömődés veszélye nélkül. A kapatagok mögött elhelyezett, központilag állítható egyengető egység egyenletes elmunkálást tesz lehetővé. Opcióként speciális kialakítású csillagkerekek rendelhetőek, melyek a henger előtt haladva optimális eredményt biztosítanak, főként kötött talajokon dolgozva.

Az új Karat kultivátor függesztett és félig-függesztett változatban is elérhető, három és hét méter közötti munkaszélességben. A vonóerő-fokozó és a dombos területek művelését segítő Contour Track rendszer a félig-függesztett változatokhoz érhető el. Szükség esetén a vásárlók a LEMKEN hengerek teljes választékából választhatnak. Opcióként hátsó boronaegység rendelhető, ami eltávolítja a talajt a gyökerekről.
Az új Karat 10 első változatai 2022 nyarától érhetőek el.


3-LEMKEN_Solitair_9+_Duo_2

A Solitair 9+ Duo a kevert kijuttatású rendszerrel

Nagyobb rugalmasság a vetésben – LEMKEN Solitair osztott magtartállyal

Alig egy évvel a Solitair 9+ pneumatikus vetőgép sikeres piaci bevezetése után a LEMKEN bemutatja annak osztott magtartállyal szerelt “Duo” változatát. Ez a gép a lehetőségek széles választékát kínálja a vetőmag, műtrágya és akár köztes kultúrák egyidejű kijuttatására illetve vetésére. Ezzel a géppel a LEMKEN, a szántóföldi növénytermesztés specialistája tovább bővíti választékát egy géppel, a következetesen költség-optimalizált árutermelő gazdálkodás szolgálatára.

Az új LEMKEN Solitair 9+ Duo vetőmag és műtrágya kijuttatással

Az új LEMKEN Solitair 9+ Duo vetőmag és műtrágya kijuttatással

A Solitair 9+ Duo a kevert kijuttatású rendszerrel

A Solitair 9+ Duo a kevert kijuttatású rendszerrel

A Solitair 9+ Duo tartálya 1.850 literes űrtartalommal rendelkezik. A tartály térfogata 50/50 vagy 60/40 arányban megosztható, az igényektől függően. Ennek eredményeként két kijuttatási változat lehetséges:

• A kevert kijuttatású változatnál a vetőmag és a műtrágya a két magtartály részből, két adagolóból kombináltan áramlik lefelé. A különböző komponensek a magvezető csövön keresztül jutnak a duplatárcsás csoroszlyákhoz, és lehelyezésre kerülnek a magárokba. Ez lehetővé teszi az elegendő starter műtrágya dózis kijuttatását az őszi vetésekkel egy időben, vagy a teljes műtrágyaadag kijuttatását tavaszi vetéseknél. Az elosztókba egy automatikus művelőút rendszer van beépítve.

• Az elkülönített kijuttatású változat nagyobb rugalmasságot biztosít a lehelyezést illetően. Ezzel a rendszerrel a két komponens elkülönítetten áramlik a duplatárcsás csoroszlyákhoz két vezetőcsőben, duplázott számú elosztóból. A komponensek kijuttathatók egy sorba, mint a kevert változatnál, vagy elkülönítetten és felváltva két sorba, az elosztóban lévő művelőút betét gyors cseréjét követően. Ezen felül minden második sor lehelyezési mélysége külön állítható a nyomókerék segítségével maximum 5 cm eltérést biztosítva. Ez lehetővé teszi két különböző vetőmag eltérő optimális mélységbe történő lehelyezését, vagy a vetéssel egyidejű sorok közzé történő műtrágya kijuttatást.

A Solitair 9+ Duo három és négy méteres munkaszélességben érhető el. A megrendelések befogadása megkezdődött; a teljes elérhetőség tervezett időpontja 2022 január.


LEMKEN_Solitair_DT_1

LEMKEN: Vetőgép kombináció a profik számára

Minimális vonóerő-ellenállás, beépített rövidtárcsa, kényelmes kezelés és egy nagy, osztott magtartály – ez az új LEMKEN Solitair DT vetőgép. Ezzel a géppel a LEMKEN, a professzionális növénytermesztés specialistája teljesen átalakította a vontatott vetőgép kombinációinak kínálatát, még erősebben a jövedelmezőségre koncentrálva a fejlesztéseit.

Hogy az első lépésben biztosítsa a megfelelő visszatömörítést, az új Solitair DT egy mellső gumikerekes tömörítőegységgel van felszerelve. A magágykészítés második lépéséhez a Solitair DT fel van szerelve egy viszonylag nagy, 465 mm átmérőjű homorú tárcsákkal szerelt rövidtárcsával, melyeket egyedi laprugós biztosítással láttak el. Ha a talajművelés intenzitásának a csökkentése a cél, függőleges hullámos tárcsák használhatóak a homorú tárcsák helyett, melyek kevésbé hatolnak a talajba, csökkentve a vízveszteséget és a gyomok kelését. Ha a vetett sorok célzott visszatömörítése szükséges, a rövidtárcsa után egy trapéz tömörítőhenger kapcsolható.

LEMKEN_Solitair_DT_3

Vetés a LEMKEN Solitair DT vetőgép kombinációval

Vetés a LEMKEN Solitair DT vetőgép kombinációval

A Solitair vetőrendszerének „szívét” egyedi elektromos hajtású, műtrágyának ellenálló adagolók képezik, melyek mindegyike egy külön elosztót lát el vetőmaggal. A magadagoló kerekek magadagoló kerék készletekbe vannak kombinálva, ami szükségtelenné teszi a magadagoló kerekek be- és kikapcsolását. A magadagoló kerék készletek szerszám nélkül cserélhetőek. A Solitair DT vetőgépre szerelt vetőegységen a bevált, paralelogramma-vezetésű OptiDisc duplatárcsás csoroszlyák találhatóak mélységhatároló kerékkel ellátva.

A DT magtartály maximális űrtartalma 5.100 liter, és osztott magtartályos kivitelű. Az osztott magtartály lehetővé teszi a Solitair DT esetén a műtrágyázással kombinált vetést, vagy különböző vetőmagok vetését. Két változat érhető el: a kevert kijuttatású változat esetén a műtrágya és a vetőmag ugyanabba a magárokba kerül, míg az elkülönített kijuttatású változat a vetési mélység alá juttatja ki a műtrágyát, az erre a célra szolgáló duplatárcsás csoroszlyák révén.

LEMKEN új Solitair DT vetőgépe négy és hat méteres munkaszélességben a 2022. év őszi vetési szezonjára lesz elérhető.


4-LEMKEN Steketee IC-Weeser_AI_1

Automatikus sorközművelés a mesterséges intelligenciának köszönhetően
Steketee IC-Weeder mostantól növényenkénti egyedi felismeréssel

A sorközművelési technológia még hatékonyabbá válik, ha a gép maga is képes különbséget tenni a kultúrnövények és a gyomok között, és ennek eredményeként célzottan dolgozik. Itt jön képbe a mesterséges intelligencia (AI). A LEMKEN és a Steketee bemutatja az IC-Weeder automata soron belüli sorközművelő kultivátort mesterséges intelligenciával továbbfejlesztett változatban, amely megbízhatóan észleli a kultúrnövényeket. Ez a gép ezért képes gyommentesített táblákat létrehozni még a sorokon belüli kiterjedt gyomfertőzéssel bíró soros vetésű kultúrákban is.

Az automatikus növényfelismerés céljának eléréséhez az IC-Weeder AI rendszerébe integrált szoftvernek először meg kellett tanulnia a kultúrnövények bizonyos jellemzőit, majd kombinálnia kellett azokat, hogy egy második lépésben komplex összefüggéseket alkosson. Ez a „mély tanulás” elvén alapuló algoritmusnak köszönhetően lehetséges. Ehhez a konkrét géphez cukorrépa növényeket jelölték meg manuálisan a fejlődésük különböző szakaszaiban. Az algoritmus azután ezeket az adatokat felhasználva önálló módszert hozott létre a cukorrépanövények azonosítására a színprofiljuk, állaguk, alakjuk, méretük és levélhelyzetük alapján. Ez lehetővé teszi, hogy a sorközművelő gép olyan kihívást jelentő körülmények között is működhessen, amelyek túl bonyolultak a hagyományos képfelismerő rendszerek számára, mivel a rendszer képes egyértelműen megkülönböztetni a kultúrnövényeket és a gyomokat.

A Steketee IC-Weeder esetén az egyes sorok kamerái jól védettek és egy burkolaton belül vannak elhelyezve, így biztosítva megbízható működésüket anélkül, hogy a környezeti fényviszonyok befolyásolnák őket. Az IC-Weeder AI sorközművelővel végzett munkamenet során a kamerák másodpercenként 30 képet továbbítanak a fedélzeti számítógépnek, így a növényfelismerési aránya meghaladja a 95%-ot. A sarló alakú, pneumatikusan vezérelt kapák behatolnak a sorokba, és az egyes növényektől akár két centiméterre is végezhetik a kapálást. Egy hidraulikus működtetésű párhuzamosan elcsúsztatható keret pontos és megbízható vezérlést biztosít a gép számára a növényállományban.

A Steketee IC-Weeder AI kifejlesztésével a LEMKEN célja az, hogy a mechanikai gyomirtást még pontosabbá és könnyebbé tegye. Ugyanakkor ez az intelligens talajművelő eszköz előkészíti az utat a teljesen automatikus vezetési rendszerek felé. Az IC-Weeder AI 2022-től lesz elérhető, kezdetben cukorrépához 3 méteres munkaszélességben.


4a-LEMKEN_Steketee_SprayHub_EC-Weeder_2

Permetezés a sorban a LEMKEN Steketee EC-Weeder-re szerelt SprayKit segítségével

A LEMKEN fronttartállyal kombinálja a sorközművelő gépeket

A kapásnövények esetén a kijuttatási mennyiség jelentősen csökkenthető a sorok közötti mechanikai gyomirtás alkalmazásával a sorok egyidejű sávpermetezése mellett. Ezért bővíti a LEMKEN a Steketee választékot a SprayHub fronttartály kiegészítéssel. A tartály a hátsó függesztésű sorközművelő kultivátorral a SprayKit alkalmazással van összekapcsolva. A két elem kombinációja biztosítja azt, hogy a koncentrált permetezés csak a soron történik, így a gazdálkodók 40% és 60% közötti vegyszert tudnak megtakarítani. Ez a kombináció munkaerő költséget is megtakarít, mivel a sorközművelés és a permetezés egy menetben van elvégezve.

A SprayHub a permetlé kijuttatás minden szükséges sebességfüggő funkcióját egyesíti. A fronttartály saját kezelőszervekkel, keverővel és tisztítórendszerrel rendelkezik. A vezérlés ISOBUS rendszerű, a kezelés intuitív módon végrehajtható a MegaSpray szoftver segítségével. A SprayHub tartálytérfogata 1.100 vagy 1.500 literes lehet, rendelkezik tisztavizes tartállyal, kézmosó tartállyal és feltöltő szűrővel. A szilárd vegyszerek feloldásához bekeverő fúvóka is elérhető. Szintén elérhető a CTS csatlakozás az érintésmentes bekeverés érdekében.

LEMKEN Steketee SprayHub fronttartály EC-Weeder sorközművelő kultivátorral

LEMKEN Steketee SprayHub fronttartály EC-Weeder sorközművelő kultivátorral

A SrayKit más munkagépekkel is használható, nem csak sorközművelő kultivátorokkal, valamint rendelkezik mechanikus szakaszvezérléssel. A következő lépcsőben, tervben van a soronkénti vezérlés is, ami lehetővé teszi a GPS alapú automatikus szakaszvezérlést.

A Steketee EC Weeder kijuttatási technológiája a SprayHub optimális használatához lett kifejlesztve. A magasságban állítható fúvókatartó skálával van ellátva a kívánt permetezési magasság és helyzet könnyű beállításához, ami lehetővé teszi a kívánt permetezési sáv egyedi meghatározását a sortáv, a növény és a kijuttatás típusának függvényében. A különböző kijuttatási eljárásokhoz különböző fúvókák használhatóak. A speciális sávpermetező fúvókák, melyek permetező kúpja a beállított sávban egyenletes koncentrációjú permetlé kijuttatást biztosítanak, különösen előnyösek a sávpermetezés és a sorközművelés kombinációjához.

A SrayHub a SprayKit rendszerrel 2022 tavaszán kerül bevezetésre. A jövőben elérhetőek lesznek olyan opciók, melyek lehetővé teszik a rendszer használatát ejtőcsövekkel, a sorközművelő kapákra szerelt gyökérzóna alatti műtrágyázással és az Azurit vetőgéppel történő kombinációban.

lemken

A A