Spóroljon az OROS-sal

A A

2016 09.16.

A Bábolnai Gazdanapok keretében bemutatásra került az OROS SUN+CHOP szárzúzóval szerelt napraforgó betakarító adapter, mellyel egy munkamenetben elvégezhető a betakarítás és a szárzúzás.

„A napraforgó betakarítása különleges követelményeket támaszt a betakarító adapterrel szemben. A napraforgó esetében a levágott és esetleg elhulló tányérok mellett a kipergett szemekből adódó nagyarányú veszteség jelenti a legnagyobb problémát, ebben a tekintetben is a korábbi gyártmányaink munkája kielégítette a hazai és nemzetközi követelményeket. Emellett a területen visszamaradt nagy mennyiségű szármaradvány zúzása is nagy és nehezen megoldható feladatot jelent.”

A Linamar Hungary Zrt OROS divíziójának 2016. évi fejlesztése az OROS SUN+CHOP, mely az évtizedek óta gyártott OROS SUN rázótálcás napraforgó betakarító adapter továbbfejlesztett változata. A már jól ismert adapterre egy mechanikusan meghajtott szárzúzó rendszert szereltek a gazdák igényeinek teljesítéséért. Ezzel a fejlesztéssel lehetővé válik, hogy a betakarítással egy időben optimális szárcsonk magasságot érjen el a gazda, bármilyen betakarítási körülmény mellett. Ennek az elérésében segít, hogy a szárzúzó rendszer távolsága az adaptertől külön állítható a kombájn fülkéjéből. Ezáltal bármilyen magas is a napraforgó állomány és így a betakarítási magasság, a szárzúzó akkor is a gazda igényének megfelelő magasságú szárcsonkot hagy maga után a tarlón, segítve a talaj előkészítést.

Az eddigi tesztelések által szerzett tapasztalat is azt mutatja, hogy a jó konstrukciónak köszönhetően, rendkívül alacsony betakarítási magasságnál is optimális magasságú szárcsonkot képes hagyni, mivel a szárzúzó gerendát teljesen fel lehet húzni az adapter alá. Továbbá sikeresen helyt állt a betakarítás során, a gazosabb területeken is az adapter, illetve a vastagabb szárú napraforgó állomány sem jelentett akadályt számára. Nem utolsó sorban a gazdáknak szintén nagy problémát jelent a betakarítás során a dőlt állomány. Ezzel is szembe állították a fejlesztők az OROS SUN+CHOP napraforgó betakarító adaptert és ezen körülmények között is optimálisan dolgozik.

A sikeres fejlesztésnek és teszteléseknek köszönhetően a Linamar Hungary Zrt. OROS divíziója az OROS SUN+CHOP napraforgó betakarító adapterrel elnyerte a Bábolnai Gazdanapok Nagydíját.

Mindemellett továbbra is egyszerű felépítés és minimális karbantartási igény jellemzi az OROS SUN napraforgó betakarító adaptereket. Továbbra sincs szemveszteség a görgős kialakítású rázótálcának köszönhetően.

Az OROS divízió 2016-tól gyártja és forgalmazza a szárzúzóval szerelt napraforgó betakarító adapterét, de továbbra is kapható a hagyományos OROS SUN szárzúzó rendszer nélkül. Annak a gazdának sem kell aggódnia, aki esetleg szárzúzó rendszert szeretne a már meglévő, hagyományos betakarító adapterére. Utólag is megvásárolható és felszerelhető, 6 és 8 soros napraforgó betakarító adapterére.

Továbbá az OROS standon megtekinthetőek voltak a kukorica betakarító adaptereik is. Az OROS CORNADO mellett méltó figyelmet kapott az OROS3 HSA, mely szintén a már jól ismert és több évtizede gyártott típus továbbfejlesztett változata. Megújult törőegységet kapott, mely a késes törőhengereknek köszönhetően szárroppantást is végez, ráadásul a kisebb energiaigénye mellett a betakarítási sebessége növekedett.

A Linamar Hungary Zrt. OROS divíziója nélkülözhetetlennek tartja a kiállításokon való megjelenítést, mivel ezek olyan lehetőségek, amikor a gyártó közvetlenül kapcsolatba léphet a végfelhasználóval megvitatva tapasztalataikat és a vevői igényeket, irányt mutatva a további fejlesztéseknek.

A A