Massey Ferguson 8S bemutató – teljesen új korszak kezdődik

A A

A Massey Ferguson hagyományosan, körülbelül tízévente frissíteni drasztikusan erőgépei megjelenését, illetve technológiai kínálatát. A nagyívű változások két területet érintenek: a külsőt, amely a következő évtizedet is meghatározó irányvonalat kap, illetve a technológiát, aminek ugyancsak a jövőt kell tükröznie. Az aktuális, évtizedes iránymutatásra kijelölt széria pedig nem más, mint a vadonatúj Massey Ferguson 8S.

Az erőgép körvonalait már a 2019-es Agritechnika kiállításon megismerhettük, az akkor NEXT névre keresztelt koncepció vezette fel az MF 8S formáját. A Holdraszállás 50. évfordulójára készített traktor azonban nem csak egy vízió volt csupán, hanem összesen hétéves fejlesztés és tesztelés eredményeképpen született meg annak érdekében, hogy 2020 júliusában debütálhasson a nagyközönségnek Massey Ferguson 8S néven.

Négy típus 205-265 lóerő teljesítmény között, 2020 év végére elérhető gépekkel!

Négy típus 205-265 lóerő teljesítmény között, 2020 év végére elérhető gépekkel!

A vadonatúj traktorok neoretro stílusban érkeznek, ami azt jelenti, hogy számos múltbéli, legendás Massey Ferguson erőgép vonásait hordozzák magukon, csak épp modern köntösben. Ilyen például a kardfogú tigrisfog minta a motorháztetőn az MF 100-as széria, vagy a teljesen szögletes kialakítású fülke az MF 2000—es széria után. A neoretro stílus egyik rendkívül érdekes külső megoldása az, hogy a motorháztető és a fülke nem ér össze, hanem egy több mint húsz cm-es hasadék „tátong“ a kettő között. Ennek előnye, hogy a motortér által keltett rezgések és hőterhelés egyáltalán nem érik el a fülkét, amely így tökéletesen nyugodt és halk (68 dB) munkahelyet biztosít a kezelőnek.

Az új MF 8S széria neoretro stílusban használ jellegzetes MF megoldásokat a múltból. Az MF 2000-as széria teljesen szögletes fülkéje (1), és az MF 100-as széria kardfogú tigris fogai (2) a múltat idézik, modern tálalásban. A motorháztető és a fülke között 24 cm-es rés található (3) hő, hang és rezgéselnyelő funkcióval a tökéletes kényelem ér-dekében.

Az új MF 8S széria neoretro stílusban használ jellegzetes MF megoldásokat a múltból. Az MF 2000-as széria teljesen szögletes fülkéje (1), és az MF 100-as széria kardfogú tigris fogai (2) a múltat idézik, modern tálalásban. A motorháztető és a fülke között 24 cm-es rés található (3) hő, hang és rezgéselnyelő funkcióval a tökéletes kényelem ér-dekében.

Erőforrás és hajtómű – régi ismerősök modernizálva és egy újdonság

Az MF 8S széria motorja a már jól bevált 7.4 literes AGCO POWER, amelyet több mint egy évtizede építenek a 200-280 lóerő teljesítmény közötti Fergusonokba.  A hathengeres erőforrás legkisebb tagja 205 lóerő teljesítményt és 900 Nm nyomatékot képes leadni, míg a legerősebb verzió 265 lóeró/1.200 Nm paraméterekkel rendelkezik. A szériában továbbá elérhető 225 és 245 lóerős típus is. Az előbb említett maximális teljesítményértékek fölött még állandó +20 lóerő áll rendelkezésre rásegítés (boost) formájában, amennyiben a terhelés végett szükség van rá.

3

A sebességváltó háza táján jóval több történt, mint pusztán modernizáció.  Az eddig használt Dyna-6 sebességváltókat áthangolta a gyártó, és így született meg a Dyna-7. A 4 főcsoporton belül itt már 7 sebességfokozat található, amelyek természetesen mind terhelés alatt kapcsolhatók. Így összesen 28/28 fokozattal rendelkezik mindegyik MF 8S, amennyiben a Dyna-7 váltóval rendeljük meg őket. A fokozatszám bővítés a hatékonyság növelése érdekében történt meg: a plusz sebességek zöme a 4-15 km/h munkatartományba került „beépítésre”.

A szériához elérhető másik sebességváltó vadonatúj a Massey Ferguson életében! A teljesen saját fejlesztésű, Dyna E-Power névre keresztelt hajtómű különlegessége a duplakuplungos felépítés.  Ez fokozatmentes váltás érzetét kelti és teljesen kiküszöböli a nyomatékfolyam megszakítását még két főcsoport közti váltás esetében is! A 4 főcsoportban egyenként 7 fokozatot találunk, tehát ez a váltó is 28/28 fokozattal rendelkezik. A duplakuplung nemcsak a nyomatékfolyam megszűnését hidalja át, hanem a menetkényelmet is javítja: egyáltalán nem érezni rántást még nagy terhelés-váltások alatt sem. A fokozatok kapcsolódása mindössze 9%-os áttétellel megy végbe, ami a gyakorlatban két fokozat között hozzávetőlegesen mindössze 0,5 km/h sebesség különbséget jelent. Ez pedig garancia arra, hogy mindig a munkához legjobban illő fokozatot tudjuk kiválasztani.

4

A vadonatúj Dyna E-Power duplakuplungos sebességváltó. Rántás nélküli főcsoport-váltások, szinte nulla teljesítményvesztés. A 28-ból 15 fokozat a 4-16 km/ tartomány-ban.

Az MF 8S széria ezzel a két váltóval debütál az elkövetkező hónapokban, a teljesen fokozatmentes Dyna-VT hajtómű pedig majd 2021 év végétől lesz elérhető.  A traktorok 40 km/h vagy 50 km/h közúti tempóra képesek.

A hajtáslánc utolsó nagyon fontos eleme a motor és váltó mellett, a tengelytáv. Az MF 8S a kategóriájában az egyik leghosszabbat kínálja (305 cm). Ez garantálja, hogy a lóerők „le is érnek” a talajra, a traktor nagyon stabil és robusztus lesz tőle.

Fülke – jövőbemutató megoldások, elsőrendű kényelemmel ötvözve

Az MF 8S széria talán legjobban a jövőbemutató része a kabinja. Fentebb már írtunk róla, hogy a fülke és a motorháztető között rezgés és hőelnyelő rés található, de ez még csak ízelítő volt az újdonságok armadájából. Maga a kabin az egyik legtágasabb a kategóriában, ugyanis a neoretro szögletes dizájn végett a gömbölyű sarkok nem vesznek el értékes láb-és vállteret.

A kabinbelső a tágasság mellett rendkívül fejlett, de egyszerűen használható technológiát kínál. A traktorok két felszereltségi szinttel érkeznek (Efficient és Excluvie). Mindkettőben alapfelszereltség az áttervezett Multipad joystick, amelyről a traktor szinte teljes kezelése megoldható (pl: irányváltás, fokozatok váltása, emelőmű vezérlés, hidraulikaszelepek működtetése, stb.). A részletekre való odafigyelést jelzi, hogy a rádió/telefon vagy akár a légkondicionáló működtetés is a kartámlába van építve.

A kijelzők is igazi újdonságot jelentenek: eltűnik a hagyományos, kormánykerék mögötti műszerfal, aminek egy ultramodern, jobboldali A-oszlopba épített terminál veszi át a helyét. Így nem kell lepillantanunk az útról, amennyiben a traktor alap adatait szeretnénk látni. A színes, érintőképernyős „nagymonitor” az Exclusive felszereltségi szinten alapból beépítésre kerül az ülés jobb oldalán található karfa mellé. Az alapvető traktorfunkciók mellett automata kormányzást, szakaszvezérlést és egyéb precíziós technológiákat tudunk vele kezelni.

Ma már a szoftveres támogatás is a traktorfunkciók szerves része: az összes MF 8S erőgép alapfelszereltségben három év MF Connectivity előfizetést kap. A rendszer lényege, hogy felhő alapon egyedi azonosítóval a gép helyzetét és adatait lehet lekérni, illetve a hibajelzések/szervizigény is elérhető telefonon/tableten/laptopon.

5 6

A Massey Ferguson 8S szériás traktorok már 2020-ban megérkeznek! A Dyna-7 váltóval felszerelt gépek már év végén elérhetők, míg a Dyna E-Power verziók 2021 év elejétől szállítható.

További részletekért érdeklődjön helyi Massey Ferguson kereskedőjénél vagy központi számainkon: 0630-613-0122 / 0630-530-556

A A