Két új infrastrukturális fejlesztés fejeződött be a KITE d.o.o.-nál

A A

A KITE Zrt. 2017-ben hozta létre leányvállalatát, a KITE d.o.o.-t Szerbiában, mely feladatául a legmodernebb mezőgazdasági technológiák elterjesztését és a helyi adottságokhoz történő adaptálását határozta meg.  A 2022. júniusában Čenej és Sremska Mitrovica településeken átadásra kerülő létesítmények is e célt hivatottak szolgálni.

A KITE d.o.o. fejlesztései Szerbiában a Magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium által elindított, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. kezelésében lévő Nyugat-Balkán Beruházási Támogatási Program keretén belül valósulhattak meg.

A Čeneji új központi épület és a Sremska Mitrovicai alközpont építési munkálatai 2020 decemberében indultak, melyhez a HEPA összességében 478 396 571,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A vállalat 2022. június 8-án és 13-án tartotta az elkészült létesítmények hivatalos átadó ünnepségét.

MUG_1649

A KITE Zrt. jelenléte a szerbiai mezőgazdasági szektorban 2017-től datálódik. A vállalat ekkor nyerte el a John Deere mezőgazdasági termékek szerbiai forgalmazási jogát és nyitotta meg kapuit a KITE d.o.o., a KITE Zrt. 100%-os tulajdonú leányvállalatának központja Novi Sadon. A következő lépcsőfok partnereik elérésében a topolyai Alközpont létrehozása volt, mely létesítmény a Prosperitati Alapítvány támogatásával valósulhatott meg és 2019-ben adták át. Ez utóbbi helyszínen már megvalósult az az elv, melyet az anyavállalat, a KITE Zrt. mindenkor szem előtt tart partnerei kiszolgálásában: a megfelelő, modern környezet kialakítása, mely alapot nyújt a gép- és inputanyag-értékesítéshez, valamint a korszerű technológiát kiszolgáló alkatrész-értékesítéshez és szerviztevékenységhez is, továbbá oktatási tevékenységhez is helyet biztosít a vállalat partnerei számára.

Az Novi Sadi Központ a megalakítás óta egy bérelt épületben működött. Ennek szerepét veszi át a most átadásra kerülő Čeneji Központ, mely már a fenti elveket kiszolgáló, a KITE d.o.o. tulajdonában lévő épületben fog működni, és otthont ad a cég teljes vezetőségének, valamint a körzet értékesítői és kiszolgáló apparátusának is. A helyszín nem messze található az eddigi telephelytől, viszont logisztikai szempontból lényegesen kedvezőbb adottságokkal rendelkezik. 5 km-re helyezkedik el az autópályától, ami lehetővé teszi az anyaországból és egyéb beszállítóktól származó termékek gyorsabb és hatékonyabb szállítását, valamint azt, hogy a mezőgazdasági környezetből érkező partnerek közvetlenül érhessék el a műszaki és agronómiai inputanyagokat utazási nehézségek nélkül.

Az Čeneji Központ közel 1 ha területen és mintegy 1700 m2 alapterületű ingatlan felépítésével valósult meg, mely magában foglalja a vállalatvezetés, az üzletágak, a központi irányítás és a kereskedelmi feladatok részére tervezett irodaépületet, továbbá a bemutatótermet, a 200 m2 alapterületű szakműhelyt a szakszerű szerviz ellátására és a 110 m2 alapterületű oktatási központot a munkavállalók, illetve a partnerek részére szervezett továbbképzések, gépkezelői oktatások lebonyolítására. Az agronómiai és a műszaki termékek tárolására alkalmas 300 m2-es fedett raktárak is megépültek. Az udvaron helyet kapott egy 2000 m2 területű nyílt géptároló is, ahol vámszabad terület és nyílt gépbemutató rész került kialakításra. Čenejre az eddigi teljes Novi Sad-i kollektíva átköltözik, de 5 új munkahely is létesül, ugyanis bővül a kapacitás a szervizszolgáltatásban, az alkatrész-értékesítésben és a karbantartási feladatokban.

A cég jövőbeni stratégiai céljai között az is szerepel, hogy az anyavállalathoz hasonlóan minél közelebb vigyék partnereikhez az általuk kínált technológiát, 70 km-es körzetben elérhetők legyenek számukra. Ennek a tervnek egyik mérföldköve a Sremska Mitrovicai Alközpont megépítése is. Ez a bázis a nagy mezőgazdasági potenciállal, kb. 300 000 ha termőterülettel rendelkező Szerémség KITE-s központja lesz.

A megépült alközpont egy közel 1000 m2 -es épületegyüttest foglal magába, egy már korábban megvásárolt 2,1 ha területen. A komplexum magába foglalja az irodarészleget és a bemutatótermet az adminisztrációs és kereskedelmi feladatok végzésére, a 200 m2-es szakműhelyt, ahol egyszerre több gép szakszerűen javítható, továbbá egy 100 m2 területű fedett raktárat, a műszaki és agronómiai termékek tárolására. Ezen felül közel 1000 m2-en nyílt géptároló is épült a nagy gépek tárolására és bemutatására.

Sremska Mitrovicán teljesen új kollektíva látja el az értékesítési feladatokat, 6 új munkahely létesült az alközpont megnyitásával. Az ottani kollégák a betanulási időszakon már túl vannak, hiszen 2021 utolsó negyedévében kerültek a KITE d.o.o. kötelékébe, és ez idő alatt már megismerték a céget, a folyamatokat, az alközpont elkészülte után pedig teljes munkarendben kezdték meg a feladataik elvégzését.

A A