Elkezdődött a tanév Közép-Európa legnagyobb agráregyetemén

A A

Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem (SZIE) megbízott rektora a járványügyi helyzetre való tekintettel rendhagyó módon, videóüzenet formájában köszöntötte a 2020/2021-estanévet, egyúttal toleranciára, együttműködésre, bizalomra és folyamatos párbeszédre kérve az Egyetem polgárait.

A Szent István Egyetem mb. rektora, Prof. Dr. Gyuricza Csaba az egyetemi közösség egészségének és biztonságának védelme érdekében a 2020. szeptember 7-re meghirdetett központi tanévnyitó ünnepséget lemondta. A személyes érintkezések elkerülése érdekében, a rektor virtuális üzenet formájábankívánt sikeres tanévet az új, integrált Egyetem részeként működő Budai, Georgikon, Gödöllői, Károly Róbert és Kaposvári Campus hallgatóinak és munkatársainak, valamint a szarvasi intézetnek. A határon túli képzések tekintetében a képzési helyszínek nem változtak, ezek közé Beregszász (Ukrajna), Csíkszereda (Románia), Révkomárom (Szlovákia), valamint Zenta (Szerbia) tartozik.

Az augusztus 1-jei integrációt követően a Szent István Egyetem több mint kétezer munkatárssal és 15 ezer hallgatóval gazdagodott, a 2020/2021-es őszi tanévet pedig több mint 3200 felvételt nyert hallgató kezdi meg. „Az agrár-felsőoktatás meghatározó szereplői egy multidiszciplináris, öt tudományterületet lefedő, agrárfókuszú, de nemcsak agrártudományi képzést nyújtó egyetemen kezdik meg az új tanévet”–tájékoztatott Prof. Dr. Gyuricza Csaba. Ünnepi gondolatai sorában –a vírushelyzet okozta nehézségek legyőzése érdekében–az intézmény vezetője toleranciára, együttműködésre, bizalomra és folyamatos párbeszédre biztatta a SZIE polgárait. „A Szent István Egyetem intézkedéseinek részét képezi a további gólyatáborok, illetve a tanévnyitó ünnepségek teljes elmaradása, az előadások tekintetében a teljes távoktatásra történő átállás, illetve a külföldről érkező hallgatók beköltözés előtti – 72 órán belül, Magyarországon elkészített – kötelezően felmutatandó, kettő darab negatív COVID-19 tesztjének bemutatása” – hangsúlyozta a vezető.

A 2020/2021-es tanév oktatási rendjével kapcsolatban az Egyetem fokozottam felhívta a figyelmet a személyi higiénia betartására, az orrot és szájat takaró maszk (esetleg sál, kendő) viselésére, továbbá a megfelelő fizikai távolság megtartására. Az előadások kizárólag online kerülnek megtartásra, a személyes jelenlétet igénylő gyakorlatokat pedig kisebb csoportokban fogják megszervezni, a 1,5 méteres védőtávolság betartásával.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba megbízott rektor tanévköszöntő beszéde itt érhető el.

További információ:

Cseri-Gódor Kitti

Kommunikációs munkatárs

Szent István Egyetem, Médiaközpont

2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.

Tel.: 06-28-522-000/1999

Mobil: 06-30-470-7647

E-mail: cseri-godor.kitti@szie.hu

A A