Elegendő mennyiségű az őszi búza vetőmag kínálat

A A

93.500 forintban hirdette meg idén az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató jellegű árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Mint Takács Géza elnök elmondta: információik alapján elegendő mennyiségű, jó minőségű őszi búza vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére.

Az őszi kalászos vetőmagra vonatkozó nettó 93.500 forintos tájékoztató árat a korábbi évekhez hasonlóan széleskörű egyeztetést követően számszerűsítették, mint várható piaci árat. A tájékoztató ár zsákban, csávázottan fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: ez az ár nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a vetőmag konkrét szerződéses összegét a felek maguk határozzák meg. A tájékoztató árat azért hirdetik meg, hogy az előállítók és a gazdálkodók is képet kapjanak a várható piaci lehetőségeikről.

A szezon végén egyébként a szövetség összegyűjti az értékesítési adatokat, így már pontos képet kapni a piaci árak alakulásáról. Az elmúlt években hullámzott az őszi búza vetőmag ára: 2007-ben 82 ezer, 2009-ben 62 ezer, 2012-ben 115 ezer forintot adtak egy tonnáért. Az elmúlt két évben egy tonna fémzárolt őszi búza végfelhasználói átlagára 91 ezer forint körül alakult.

Mint megtudtuk: az őszi búza alkalmas szaporító terület a jelenlegi becslések szerint kismértékben csökkent a tavalyihoz képest, így elképzelhető, hogy a rekord alacsony 2010-es szintet sem éri el. A tavalyi évvel összevetésben viszont a kártevő és fertőzés okozta veszteségek mérséklődése miatt jó termésmennyiségek és megfelelő minőség várható.

Az őszi árpa vetőmag előállító terület nagysága az előző évhez képest jelentősen növekedett, a triticalé szaporítások nagysága viszont kismértékben csökkent. A rendelkezésre álló készletek őszi búza esetén 32-34, őszi árpánál 36-38, a triticalénál 26-28 százalékos felújításokat tesznek lehetővé.

–  A jelenlegi becslések szerint közel 90 ezer tonna fémzárolt őszi búza vetőmag várható, ami növekedést jelent a 2014-es évhez képest, és változatlan keresleti szint mellett elegendő lesz a zavartalan vetőmagellátáshoz – mondta Takács Géza. – Az őszi árpa vetőmag termésmennyisége is biztonsággal elegendő lesz a piaci igények kielégítésére, triticalénál kereslet növekedése esetén enyhe hiányhelyzet kialakulásával lehet számolni.

A tagoktól kapott információk alapján az őszi kalászosok vetőmagjaiból nincsenek jelentős ókészletek, az idei termés tekintetében figyelemre méltó minőségi problémák nem jelentkeztek. A malmi- és a takarmány búza árak a jelenlegi tendenciát követve várhatóan egyre inkább elválnak egymástól. A vetőmag árát befolyásoló malmi búza ára és az inputanyagok – göngyöleg, csávázószer – költségoldali növekedése, illetve a csökkenő szaporító terület a vetőmag árának enyhe növekedését vonhatja maga után.

A A