Együttműködési megállapodást kötött a MATE a Mezőgépgyártók Szövetségével

A A

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött, aminek dokumentumát április 18-án, Gödöllőn, A mezőgépipar fejlesztése az agrár-termékpályákon című konferencián írta alá Dr. Gyuricza Csaba rektor és Csanádi Tamás elnök.

Az eseményen Dr. Gyuricza Csaba kiemelte, a magyar élelmiszergazdaság versenyképességének növelésére elsősorban a tudásintenzív technológiák alkalmazásában nyílik lehetőség műszaki szakterületen is, amire a megállapodás számos lehetőséget kínál.

Csanádi Tamás elmondta, hogy a MEGOSZ az agrár-, főleg az élelmiszergazdasági termékpályák sikerességének növelése érdekében vertikális innovációs együttműködést kezdeményez az érintett szereplők, így a MATE közreműködésével is.

megosz01

A partnerek közös feladatuknak tekintik a magyar gépgyártás és -fejlesztés innovációs kutatásainak szervezését és elősegítését. A megállapodás keretében együttműködnek közös kutatási projektek létrehozásában, kutatási konzorciumok kialakításában; együttesen kutatási programokat kezdeményeznek partnereik és nemzetközi kapcsolataik rendelkezésre bocsátásával; valamint kölcsönösen segítik az eredményes tudástranszfert, különös tekintettel a szakmai gyakorlat és a szakképzés számára.

A MATE és a MEGOSZ együttműködik továbbá gépvizsgálatokban, használati értékkel kapcsolatos elemzésekben. A partnerek szakmai támogatást nyújtanak a gépgyártóknak a gépfejlesztés területén, elősegítik a mezőgépipar digitalizációját, együttműködnek az oktatás fejlesztésében és a doktori képzésben.

megosz02

A MEGOSZ segíti a MATE által elért kutatási eredmények piacosítását, a MATE pedig segíti a MEGOSZ fejlesztési eredményeinek tesztelését, validálását. Közösfeladatuknak tekintik a kutatási finanszírozások felkutatását és a forrásteremtést.

A A