A szakvásárok minden iparágban kulcsfontosságúak maradnak – nyilatkozták a kiállítók

A A

Kapcsolatok erősítése a meglévő ügyfelekkel, új üzleti lehetőségek kiépítése, vállalatok és termékek bemutatkozása a helyszínen, élőben. Ez a kiállítók vásári megjelenésének három leggyakrabban felsorolt oka. Ezt mutatja a Brnói Vásárvállalat 2021 márciusában végzett felmérése is, amelyben 768 cseh, szlovák és más országbeli vállalat vett részt. A felmérés célja az volt, hogy feltérképezzék az iparágak érdeklődéséta Covid utáni időszakra tervezett szakvásárok iránt.

A felmérés eredménye azt mutatta, hogy a szakvásárok a vállalatok számára továbbra is nagyon fontosak, hiszen jelentős gazdasági értéket jelentenek.

A válaszadók 59%-a kijelentette, hogy a vásárokat üzleti tevékenységük kiemelten fontos marketing eszközének tekintik. A megkérdezettek 30%-a a szakvásári megjelenést egyéb bemutatkozási lehetőségekkel egyenértékűnek minősítette.
A vállalatok 79%-aa jövőben is részt kíván venni kiállításokon.

“A pandémiás intézkedések tiltották a személyes találkozásokat, amelyek már mindannyiunknaknagyon hiányoznak. A felmérés megerősíti, hogy az üzleti fejlődéshez a vállalatoknak személyes találkozókra van szükségük, ezért továbbra is részt szeretnének venni a vásárokon, amelyek multifunkcionalitását nagyra értékelik” – mondotta JiříKuliš, a Brnói Vásárvállalat vezérigazgatója.

Nő a bizalom a vásárok iránt

A vállalatok nagyon magas minősítéssel értékelték a szakvásárok fontosságát az üzleti életben. Átlagban 3,7 pontot adtak az ötfokú skálán. A Csehországon kívüli cégek ennél is magasabbra értékelték a vásárokat 4,14 ponttal. A pandémiát megelőző felmérésekhez képest ez mindenképpen a bizalom növekedését is jelenti. Kiegészítő megjegyzéseikben a kiállító cégek nemcsak a személyes kapcsolatok elvesztésére, hanem az új termékek vagy technológiák hiányzó bemutatási lehetősége miatti pénzügyi veszteségre is rámutatnak, ugyanis ezért nem nyerik el a jövőbeli megrendeléseket.

“Az a tény, hogy nem lehetett vásárokat rendezni, a vállalatok marketing- és üzleti stratégiájában komolyan megnövelte a vásárok értékét. Egyszerűen fogalmazva: a vállalatok nagyon ismegérezték a vásárokon létesített kapcsolatok elvesztését és a vásárok adta új üzleti lehetőségek hiányát” – mondta Jaroslav Bílek vállalati szóvivő, a felmérés készítője.

Találkozni akarunk! Az online nem alternatíva!

A szakvásárok résztvevői számára az ügyfelekkel való kapcsolatápolás és az új üzleti lehetőségek kiépítése a legfontosabb, teháta kapcsolatépítés, valamint a vállalat és a termékek bemutatása.

“A személyes kapcsolat partnereinkkel a sikeres hosszú távú együttműködés egyik kulcsfontosságú tényezője. Ezért fontosak számunkra azok a vásárok, amelyeken minden évben kiállítunk. Itt találkozunk az új és a régóta visszatérő vásárlóinkkal, továbbá a meglévő és az új beszállítókkal, gyártókkal “- tette hozzá Daniel Charvát, a BIBUS s.r.o. ügyvezető igazgatója.

A vállalatok számára az ügyfelekkel való találkozás fontossága miatt az online vásár formájában nyújtott alternatíva nem megoldás. Ezt bizonyítja a felmérés eredménye is, hiszen a kiállítók 69%-a kijelentette, hogy a virtuális események nem vonzóak számukra. A válaszadók egy része esetlegkiegészítené a vásárokon valófizikai részvételt bizonyos online opcióval, például a külföldön tartózkodó kollégák vagy szakértők videokonferencia útján történő bemutatásával.

A válaszadók mindössze 7%-a tartja hasznosnak a virtuális vagy hibrid vásárokat. Ezt a tényt erősíti meg a vállalatok alacsony részvétele a Németországban nem fizikai, hanem online formában megrendezett nemzetközi szakvásárokon is.

A pandémia után vissza fogunk térni a fizikai vásárokra – mondják a vállalatok

Az online felület nem tudja hatékonyan helyettesíteni a fizikai szakvásárokat, így a legtöbb kiállító már alig várja, hogy a vásárközpontok megnyissák kapuikat.

A válaszadók 79%-a azt tervezi, hogy visszatér a kiállításokra. További 11% nem tudja még, miképpen venne részt, hiszen sok bizonytalanságot rejt a közeljövő.
A vásárok iránti érdeklődést az is bizonyítja, hogy a vállalatok képviselői nemcsak kiállítóként, hanem látogatóként is vissza akarnak térni.

“A legtöbb kiállító már regisztrált a 2022-re elhalasztott szakvásárunkra”- nyilatkozta JiříŠviga, az AMPER kiállítást szervező Terinvest vállalat vezérigazgatója, megerősítvén a vállalatok kiállítói érdeklődésének tényét.

“Még a legmodernebb információs technológiák mellett is kulcsfontosságú kereskedelmi eszköznek tartom a vásárok szervezését és a vásárokon történő részvételt. Már sok éve használjuk ezt a marketing eszközt, és a továbbiakban is mielőbb használni akarjuk, amint ezt a körülmények lehetővé teszik. A személyes találkozók nemcsak a potenciális ügyfelekkel nagyon fontosak, hanem a meglévő üzleti partnerekkel is. A vásárok sajátos kompakt dimenziójában történő személyes tapasztalatcsere, az új ismeretek megszerzése és a kapcsolatépítés mindig óriási előnyt jelent, és így rengeteg időt takarítunk meg. Azt az információmennyiséget, amit egyetlen vásár idejénmeg lehet szerezni, szinte lehetetlenelektronikus kommunikációval pótolni “- erősítette meg David Kratochvíl, a TAIMA sro vezérigazgatója.

“A kiállítókkal folytatott kommunikáció megélénkülése egyértelműen érezhető. Nagy érdeklődés mutatkozik a vásárokon történő részvétel iránt, különösen a B2B szegmensben, ahol a termékeket meg kell mutatni az ügyfeleknek, és össze kell hasonlítani azokat a versenytársak termékeivel. Többek között ez a vásárok lényege, ez pedig nem cserélhető fel más marketing eszközökkel “- tette hozzá TomášKotrč, a SOVA CR Szakvásári Ipartestület elnöke.

“A Cseh Köztársaság Vásárvállalatainak Szövetsége (AVF) pozitívan látja a jövőt, és készül a szakvásárok őszi szezonjára. Pozitív jelzéseket kapunk ügyfeleinktől is” – hangsúlyozta JiiříCarda, az AVF elnöke.

A felmérés eredményeit megerősítették a vásárszervező iparág Csehországban és a szomszédos Németországban működő szakmai szervezetei

Hasonló felmérést végeztek a szomszédos Németországban három nagy iparági szövetség tagjainak körében. A felmérés eredményei hasonlóak. A német vállalatok hiányolják a vásárok kínálta üzleti lehetőségeket. A NémetországiVásárok Ipartestülete (AUMA) megerősíti, hogy a vásárok lemondása jelentős gazdasági veszteségekhez vezet a kiállítók számára. A német vállalatok hiányolják a vásármarketing azon hatását, ami üzleti előnytgenerál számukra. A vállalatok 76%-a panaszkodik arra, hogy a vásárok lemondása miatt nincs lehetősége új üzleti partnereket szerezni. A vállalatok 84%-ánakhiányzik a vásárlátogatók és a kiállítók személyes találkozásának lehetősége. A cégek 60%-a pedig az új termékek bemutatkozási platformját hiányolja. A szakvásárok törlése a vállalatok több mint 40%-ának okozott konkrét gazdasági veszteséget.

A jelenleg nagyon bizonytalan általános körülmények ellenére a megkérdezett vállalatok háromnegyede tervezi, hogy a következő tizenkét hónapban a korábbiakhoz hasonlóan részt vesz vásárokon. A vállalatokat megkérdezték a középtávú perspektívákról is. 42% azt mondta, hogy számukra a szakmai vásárok jelentősége változatlan marad, vagy növekedni fog a következő öt évben.A vállalatok 68% -a számára a vásári részvétel előfeltétele az, hogy megszűnjenek az utazási korlátozások a fontos piacról érkező külföldi vásárlátogatók előtt.

Mindenki azt várja, hogy véget érjen az iparág történetének legnehezebb időszaka

A Covid utániidőszak lehetséges kockázatai – amelyeket a felmérés is tartalmazott –, magukban foglalják Európa és a világ gazdasági fejleményeit, a vállalatok pénzügyi helyzetét, a határátlépőés a globális utazást. A fennmaradó higiénés és biztonsági intézkedések korlátozóak lehetnek. Általánosságban elmondható, hogy a vállalatok a korábban megszokott módon szeretnének visszatérni a vásárokra:maszk nélkül és kezetfogva.

A szakvásárok iparága a történelem legrosszabb időszakát éli át globálisan, és csak azok maradnak életben, akik elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkeztek, és megfelelő megszorító intézkedéseket hoztak. A vásárszervezők, a vásárközpontok üzemeltetői, a kiállításépítő cégek több mint egy évig maradtak bevétel nélkül. Mindenki nagyon várja a vásárközpontok, szakvásárok és kongresszusok újranyitását.

“Örülünk a felmérés eredményeinek. A vállalatok vásárokon történő részvételi szándéka meglepően magas. Emiatt is bizakodóak vagyunk, hogy rendezvényeink, amelyekre több mint egy évig nem kerülhetett sor, gyorsan megújulnak” – mondotta Jaroslav Bílek.

“Úgy gondoljuk, hogy az oltás és a tesztelés miatt megnő a kollektív immunitás, ésaz év második felében vissza lehet térni a normális élethez. Várjuk a Covid útlevelek és az immunitás igazolására szolgáló intelligens alkalmazások bevezetését, amelyek lehetővé fogják tenni az iparági, kereskedelmi és üzleti rendezvények megvalósítását. Nem látunk okot arra, hogy a vásárközpontokat továbbra iszárva kelljen tartani, amennyiben a résztvevők a vállalatok rendszeresen tesztelt képviselői lesznek. Nem látunk okot arra, hogy ne tartsunk például egészségügyi kongresszusokat és kiállításokat, ahol a résztvevők már oltásban részesültek, vagy hogy ne tartsuk meg az IDET szakvásárt, ahol a látogatók a beoltott biztonsági erők tagjai. Szándékunkban áll megvitatni ezt az epidemiológusokkal ” – mondta JiříKuliš, a Brnói Vásárvállalat vezérigazgatója.

A A