A Mondelēz tovább bővíti fenntartható búzatermesztési programját Magyarországon

A A

Az egyik legkedveltebb hazai kekszmárka, a Győri Édes is Harmony búzából készül
A Mondelēz készen áll arra, hogy 2022 év végéig minden keksztermékéhez a Harmony Program termesztési gyakorlatainak megfelelően biztosítsa a búzát.

Mondelez_Harmony_Program

A Mondelēz International nagyot lépett előre, hogy vállalásának megfelelően 2022 végéig minden európai kekszmárkája a Harmony program keretében termelt búzából készüljön. 2021-ben a vállalat már az Európában gyártott kekszeinek 91 százalékához használt a fenntartható búzatermesztési programja keretében előállított alapanyagot. Idén év végére az összes Magyarországon gyártott keksz esetében ez lesz a bevett gyakorlat, beleértve a magyarok egyik legkedveltebb kekszmárkájaként ismert Győri Édes termékeket, valamint a Pilóta, Háztartási és Albert kekszeket.
A több mint 10 évvel ezelőtt, Franciaországban létrehozott Harmony Program a biológiai sokféleséget és a helyes környezetvédelmi gyakorlatokat támogatja az európai búzatermesztésben. A kezdeményezés a helyi gazdálkodókkal kötött partnerségre épül, akik földrajzilag a lehető legközelebb találhatók a kekszgyárakhoz, és prémiumot kapnak, amennyiben megfelelnek a követendő gyakorlatokat összefoglaló Harmony Programban szereplő szigorú fenntarthatósági feltételeknek. A gazdálkodóknak minimalizálniuk kell a környezeti terhelést, így mérsékelni a növényvédőszerek és a műtrágya használatát, megőrizni a vizek és a talaj természetes állapotát, valamint biztosítaniuk kell a biológiai sokféleséget.
A Harmony fejlődése
A Harmony Programban mára több mint 1500 gazda és 18 malom vesz részt Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban és Spanyolországban. Hazánkban 2019-ben vetettek először Harmony búzát, amelyet 2020 júliusában takarítottak be.
„A világ legnagyobb kekszgyártójaként felelősséggel tartozunk a bolygónk és a természet védelméért, valamint a természeti erőforrások és a biodiverzitás megőrzéséért, amit vállalati jelmondatunk a „Snacking made right” is tükröz. A legmegfelelőbb termékeket a legmegfelelőbb pillanatokhoz, a legmegfelelőbb módon készítjük el. A Harmony Program további bővítése a teljes magyarországi kekszgyártásunkat érinti, ami ügyfeleink és fogyasztóink számára jól mutatja elkötelezettségünket a minőségi és egyben fenntartható módon előállított termékek iránt. Büszke vagyok rá, hogy székesfehérvári üzemünkben készülő keksztermékeink európai ambícióinknak megfelelően egyre nagyobb arányban Harmony búzából készülnek, és ehhez most a Győri Édes, Magyarország egyik legkedveltebb keksze is csatlakozott.” – mondta Mayer Gábor, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezetője.

Mayer Gábor

Mayer Gábor

Gazdagodó biológiai sokféleség
A 35 fenntartható búzatermesztési gyakorlatot összefoglaló Harmony Programot a Mondelēz International nonprofit szervezetekkel, mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberekkel, valamint termelőkkel együtt fejlesztette ki. A Harmony Programban részt vevő gazdáknak biztosítaniuk kell a biológiai sokféleséget, és földjeik 3 százalékának virágos rétként a beporzókat kell táplálniuk, hiszen az ő megóvásuk kulcsfontosságú az élelmiszer termelés és az ökoszisztémánk fenntartásának érdekében. A program által létrehozott ökológiai élőhelyek tökéletes környezetet és táplálékot biztosítanak az élősködők elleni küzdelemben kulcsfontosságú rovarok számára is. A gazdagabb biológiai sokféleség pedig egyúttal életképesebb és ellenállóbb környezetet eredményez.
A szakértők számtalan adaton és mérőszámon keresztül rendszeresen vizsgálják, hogy a gazdálkodók betartják-e a Program előírásait. Minden évben a malmok és a silók 100 százalékát, illetve a gazdák 10 százalékát auditálják, így 2021-ben legutóbb összesen 310 auditot végeztek. Mezőgazdasági-környezetvédelmi mutatószámok mentén a gazdálkodási gyakorlatok környezeti hatását is mérik, ezek között szerepel például a nitrogénegyensúly, az üvegházhatású gázok kibocsátása vagy a vizek eutrofizációja. A biodiverzitás védelme érdekében nyomon követik a beporzó populációkat, valamint a lepkefajokat és a méhlegelők kiterjedését is. 2021-ben a Harmony Programban résztvevő partnerek 1810 hektár védett földterülettel járultak hozzá a biológiai sokféleség növeléséhez Európában.
„Azért léptem be a Harmony Programba, mert a természet védelme kiemelten fontos számomra, és máris sok hasznos dolgot tanultam. Büszke vagyok rá, hogy kiváló minőségű és fenntartható módon előállított alapanyaggal járulhatok hozzá olyan termékek előállításához, mint a közkedvelt Győri Édes” – mondta Szalai András, a Rábca Agártechnika Kft tulajdonosa.

Szalai András

Szalai András

„A Goodmills 2019-ben csatlakozott a Harmony programhoz. Több tucat gazdával dolgozunk együtt, akik mind nagyszerű lehetőséget látnak a Mondelēz által kezdeményezett, fenntartható búzatermesztésben. Ebben pedig nem csupán a szigorú megfelelőségi követelmények teljesítése esetén járó prémiumnak van szerepe, hanem annak is, hogy ők is kivehetik a részüket a fogyasztók által kedvelt kekszek fenntarthatóbb gyártásából. Mi is ezért léptünk partnerségre a vállalattal: szeretnénk, ha együtt védenénk a természetet és őriznénk meg a biológiai sokféleséget a jövő generációi számára” – fejtette ki Halasi Tibor, a Goodmills Magyarország Kft. minőségbiztosítási vezetője.

Halasi Tibor

Halasi Tibor

A program folytatásaként a Mondelēz International a Harmony szállítói lánc mentén szeretne minél nagyobb mértékben hozzájárulni a 2050-re tervezett nettó zéró kibocsátás eléréséhez, valamint biztosítani, hogy a vállalat továbbra is vezető szerepet vállal az európai biodiverzitás megőrzésében az éves Snacking Made Right riportban kiemelt célkitűzésekkel összhangban.
További információt a Harmony program weboldalán talál: https://harmony.info/hu-hu

A A