A legjobb új hazai mezőgép

A A

2017 02. 06.

Az idei AGROmashEXPO  és AgrárgépShow nemzetközi mezőgép kiállításon, immár ötödik alkalommal került sor az év Magyar mezőgépe innovációs díj odaítélésére. Ezt a szakmai kitüntetést a GTE Mezőgépipari Szakosztálya és a Magyar Mezőgazdaság Kft. a hazai mezőgépfejlesztés eredményeinek elismerésére, a termékfejlesztés ösztönzésére hozta létre. A díjat minden évben egy olyan hazai gyártású konstrukció nyerheti el, amelyet magyarországi mezőgazdasági gépgyártó a megelőző év során fejlesztett ki és bemutatta a kiállításon. Hattagú szakzsűri a hazai újdonságok közül a helyszínen választotta ki a díjazásra érdemeseket. Több, mint 30 standot kerestek fel és a szemlesorán 4-5 olyan gépet találtak, amelyek közül a győztest kellett kiválasztani. Végül magágykészítő-apró magvető kombináció, magszeparátor és szervestrágyaszóró versenyzett az utolsó értékelési körben. Közülük az első helyet, így az év magyar mezőgépe 2017 díjat a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. által gyártott ADS-60 tipusjelű, egytengelyes, letolólapos (push-off)rendszerű, kisüzemi szervestrágyaszórója érdemelte ki, amit Dr. Jóri J. István zsűrielnök jelentett be a közönségnek. A díjat és az oklevelet ünnepélyes keretek között a kiállítás fórumszínpadán Ackermann Tamásnak, a gyártó Ügyvezető Igazgatójának Antos Gábor, a GTE Mezőgépipari Szakosztályának társelnöke és Horváth Roland, a Magyar Mezőgazdaság Kft. marketing vezetője adták át.

Fliegl szervestrágyaszóró

A A