A gazdák már készülhetnek az őszi kalászosok vetésére

A A

Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a szervezet szakmai bizottsága az őszi vetési szezon előtt felmérte az idei vetőmag piaci helyzetet. A NÉBIH szaporító területekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatóját is figyelembe véve az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak annak ellenére, hogy minőségi problémák miatt térségi és fajtahiányok előfordulhatnak.

Takács Géza kifejtette: a tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent az őszi kalászos vetőmagok tavalyról megmaradt mennyisége, amely érdemi hatást nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza tekintetében 5,5–6,4 t/ha között várható. Az őszi árpa esetében a tagok magasabb, 5,5-7,5 tonna közötti termésátlagot jeleztek. A tritikálé a tavalyi évhez képest alacsonyabb (4-5,4 t/ha) termést hoz.

A Vetőmag Szövetség prognózisa szerint minőség vonatkozásában a várakozások országrészenként eltérnek: búza esetében a dél-alföldi régióban csírázóképességi és vetőmag tisztasági – áthullási problémák jelentkezhetnek. A piaci szereplők ezért a kalászos terményárak és a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedésében.

A széleskörű adatgyűjtést követően a Vetőmag Szövetség idén is közzétette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amely idén nettó 101 ezer forint tonnánként. Ez a mennyiség zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

Takács Géza hozzátette: az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség. 2015-ben 96 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2017-ben 94 ezer, 2018-ban pedig 99 ezer forintért kelt el a vetőmag-piacon egy tonna őszi búza vetőmag.

Sajtókapcsolat:

Szellő Gábor

KRQ Communications

E-mail: szello.gabor@krq.hu

Telefon: 30/7498810

Az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben. A VSZT nonprofit szervezet, tagsága magában foglalja a nemzetközi cégeket, mezőgazdasági nagyüzemeket, az agrárkutatás, növénynemesítés intézményeit és jelentős számú magángazdaságot.

A A