3+1 tipp a bőséges gyümölcstermésért – Permetezzük profin a csonthéjasokat!

A A

Az idei tavasz nem kímélte a gyümölcsfákat, a hideg, szeles, hosszú tavasz, valamint az elhúzódó virágzás, a fagykárok és a fertőzések veszélye mind a termés csökkenéséhez vezethetnek. A megfelelő időben elvégzett permetezéssel felvehetjük a harcot a folyamatosan felbukkanó kórokozók, kártevők ellen.

Az idei év megint nem kedvez kedvenc nyári csonthéjas gyümölcseink, a kajszi, a meggy és a cseresznye megfelelő beéréséhez, termésmennyiségéhez. A hideg tavasz során sok kajszi termés elfagyott, főleg a korai virágzású fajták esetében. Az idei időjárás tökéletes teret adott a moníliás vessző- és virágszáradásnak (Monilinia laxa, Monilia fructicola), mely a hűvös és nedves időben fertőz leginkább. A monília tünetei a levelek és a sarjhajtások fonnyadása, majd akár a teljes gallyal való elszáradása, valamint a virágok és az apró, fiatal termések barnulása, elszáradása. A moníliás fertőzés mellett a zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae) fertőzöttség is rendkívül magas idén. A meggy és a cseresznyefákon májusban, júniusban megjelenő cseresznyelégy imágója (Rhagoletis cerasi, Rhagoletis completa) ellen a fák déli oldalára kitett sárga ragacsos lapokat figyelve láthatjuk a kártevők számának növekedését, és szükség esetén a gyümölcsök borsószem méreténél végezhetjük el az első permetezést. A tafrinás levélfodrosodás (Taphrina deformans) a szilvát és az őszibarackot fenyegeti. A nedves, hűvös tavasz kedvez a kórokozónak, védekezni kell ellene, mert a tafrina fertőzés során fellépő levéllehullás nagyon megterheli a fákat.

STIHL  SR200

Milyen időben permetezzünk?

A permetezésre a 10 és 25oC közötti hőmérséklet és a száraz idő a legideálisabb. Bizonyos növényvédőszerek hatása 10°C alatt jelentősen csökken. 25oC felett sok növényvédőszer (például a kén tartalmú szerek) okoz perzseléses sérüléseket a növényeken. A permetezésre nem alkalmas a szeles idő, hőmérséklet szempontjából pedig sem a fagypont alatti értékek, sem a nyári hőség nem megfelelő. A szeles időben végzett permetezés a saját és a környezetünkben levők biztonságát fenyegetheti, valamint az elsodródás miatt sem javasolt.

Még a kisebb kertekben is érdemes permetezési naplót vezetni, hogy nyomon tudjuk követni a permetezéseinket. Minden permetezés után jegyezzük fel a permetezés pontos időpontját, a felhasznált szert vagy szereket, és hogy milyen növényeket permeteztünk. A permetezéskor a növény minden részét egyenletesen borítsa a permetlé, ne csak a levelek színét, hanem a fonákát is, mert a legtöbb kórokozó vagy kártevő éppen itt él. Csapadékos időjárás esetén várjuk meg, amíg a nedvesség felszárad a növények felületéről. A bekevert permetlevet lehetőleg a bekeverés napján használjuk fel, de egy napnál tovább sose tároljuk.

STIHL  SR200

Milyen növényvédőszert használjunk?

A legtöbben nem akarnak szintetikus anyagokat alkalmazni a kertben, ezért számukra a kéntartalmú és a réztartalmú szerek, az olajemulziók, valamint a növényi kivonatok a legideálisabbak. A pontos szer kiválasztása előtt azonosítsuk a kórokozót vagy a kártevőt, valamint a növényt, melyen problémát okoz. Kérjünk segítséget, ha bizonytalanok vagyunk. A gazdaboltokban hozzáértő szakemberek nyújthatnak széleskörű tájékoztatást. Ha nem tudunk beazonosítani egy betegséget, fotózzuk le, vagy vigyünk a beteg növényi részből magunkkal.

A kéntartalmú szerek jól alkalmazhatók a különböző levélbetegségek és lisztharmat esetében, valamint levélatka-gyérítő hatással is rendelkeznek. A réztartalmú szerek a gombás és a baktériumos betegségek ellen eredményesek, kivéve a lisztharmatot. Az olajemulziók elsősorban a tél végi lemosó permetezések során alkalmazhatók. Ezeket még a virágzás előtt kell kijuttatni, mert alkalmazásuk a virágzás után a gyümölcsök ízbeli romlását, foltosodását eredményezhetik. Az ásványolajok a hatásfokozó permetező segédanyagokhoz tartoznak, elősegítik a permet egyenletes eloszlását, valamint segítik a permetszer levélen való megtapadását. A növényi kivonatok a különböző szívókártevők (levéltetvek, pajzstetvek, tripszek, levélbolhák) ellen hatásosak.

S-SR430-E009 (1)

Hogyan válasszunk permetezőgépet?

A STIHL kínálatában mindenki megtalálhatja a számára megfelelő permetezőgépet. A kézi permetezők a növényvédelem és tápanyagkijuttatás területén is nagy segítséget nyújtanak a kisebb és közepes kertekben. A STIHL SG 51 erős, hosszú élettartamú háton hordozható kézi permetező, az adagolókar jobb- vagy baloldali elhelyezése révén nagyon kényelmesen kezelhető. Tömege 4,8 kg, a permetezőtartály űrtartalma 12 l. Az innovatív adagolókarral precíz munkát végezhetünk, a sárgaréz üreges kúpos fúvóka pontos áramlási és eloszlási képet tesz lehetővé. A tartály közepén elhelyezett kimeneti cső nagyobb mozgásszabadságot biztosít a munkavégzés során.

S-SG51-E003 (1)

A nagy teljesítményű, benzinmotoros professzionális STIHL permetezőgépek a test alakjához igazodó hátpárnának köszönhetően kényelmesen vihetők, és hosszabb munkák esetében sem okoznak kellemetlenséget a viselőjüknek. Permetezésre csak megfelelő állapotban levő, tiszta permetezőgépet használjunk. Használat után mindig mossuk ki alaposan a permetezőgépet és a szűrőt, és így tegyük el a helyére. A permetlevek betöltése során érdemes szűrőt használni, mert a permetezőgép fúvókája könnyen eldugulhat a nagyobb frakcióktól. A kis- és közepes kultúrákba ajánlott STIHL SR 200 erős permetező, nagy előnye, hogy mindössze 9 kg üresen, rendkívül kényelmesen használható a testközeli súlypontnak köszönhetően. A benzinmotoros palettában található 10 vagy 14 literes vegyszertartályú gépek nagy űrtartalma lehetővé teszi az utántöltés nélküli hosszabb munkavégzést. A tartály a nagyméretű nyíláson keresztül gyorsan és tisztán feltölthető, kialakításnak köszönhetően kisebb a mellétöltés esélye és könnyen tisztítható.

S-SR200-I001 (1)

+1 Milyen védőfelszerelést viseljünk permetezéskor?

A permetezéskor rendkívül fontos, hogy mindig megfelelő védőfelszerelésben legyünk. A STIHL védőfelszerelései a védelmi funkció betöltése mellett egytől egyig kényelmesek és nagyon praktikusak. A permetezés során hosszú védőruha vagy védőoverál, védőkesztyű, védőálarc vagy maszk és védőkalap viselése ajánlott. A motoros permetezőgépeknél hallásvédő használata is javasolt.

STIHL  SR200

A A