30 éves lett Magyarország vezető kerti gépeket forgalmazó vállalata, az Andreas Stihl Kft.

A A

November 15-én ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját az Andreas Stihl Kft. Az állófogadással egybekötött sajtótájékoztatón Bakon Gábor, a vállalat ügyvezetője rámutatott: az elmúlt három évtizedben céljaikból semmit nem engedtek, a pandémia nyomán létrejövő gazdasági kihívások és károk ellenére pedig 10 milliárd forint feletti forgalmat realizáltak.

Bakon Gábor ügyvezető beszédében rámutatott: 1991-ben a STIHL International GmbH. első kelet-európai leányvállalataként jöhetett létre az Andreas Stihl Kft, amely már akkor világosan tudta: egy olyan stabil szakkereskedői hálózat kiépítését kívánják megvalósítani, amin keresztül prémium termékekkel tudják kiszolgálni a piacot. Emlékeztetett arra, hogy míg az első évben 18 kereskedő csatlakozott hozzájuk, addig mára 160 önálló kereskedelmi és szervízpartnerrel, 330 értékesítési helyen kínálják a STIHL kerti eszközeit.

Kérdőjelek, aggályok vannak, leküzdhetetlen akadályok nincsenek

Úgy véli, sikerük titka a kiváló minőségű termékekben és azok piaci jelenlétének magas színvonalú biztosításában rejlik. Felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy az elmúlt két év kihívásai, gazdasági kárai az Andreas Stihl Kft-t sem kerülhették el.

„Koronavírus, pandémia. Csupán két szó, de sokkal több az, ami mögötte van. Kérdőjelek, aggályok, félelmek, gazdasági kihívások, egész világot érintő felfordulás, mai napig is beláthatatlan következmények” – így jellemezte Bakon Gábor az elmúlt időszakot, hozzátéve: meglátása szerint a vírushelyzet személyes és vállalati szinten egyaránt tanítja őt magát és a vállalat munkatársait is odafigyelésre, gondoskodásra és az emberi hozzáállás fontosságára.

Az ügyvezető hangsúlyozta: a STIHL márkanév a világon, így Magyarországon sem csak egy terméket, egy gazdasági társaságot, vagy a szakkereskedői hálózatot jelenti, hanem megbízhatóságot, ami a felgyorsult világban egyre ritkábban felismerhető érték.

A válságokból a hálózatban rejlő erő vezet ki

Bakon Gábor beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt 15 évben, amióta az Andreas STIHL Kft-t vezeti, a vállalat két világválságot is megélt, de ahogyan a 2008-2009-es pénzügyi válságból kilábaltak, úgy a pandémiát is le fogják küzdeni.

„Nincs félnivalónk. A STIHL folyamatos, intenzív kutató-fejlesztő tevékenységével, innovatív gondolkodásával, jövőbemutató terveivel teljesen lefedi ezt a piacot. Gépeink megbízhatóak és kiváló minőségűek” – magyarázta, hozzátéve: ez viszont önmagában nem elég. Ahhoz, hogy a következő évtizedekben is sikert sikerre halmozzanak, továbbra is nélkülözhetetlen a felhasználók elégettsége, igényeik pontos ismerete, a kiemelkedő színvonalú szakkereskedelmi szolgáltatások nyújtása, amelyben várhatóan az akkumulátoros szegmensnek és a robotfűnyíróknak lesz egyre nagyobb szerepe.

Elismerte, hogy a STIHL által végzett kapacitás-bővítések ellenére az ellátási lánc a 2020-as gyárleállítások miatt még mindig nem tudott helyreállni, ráadásul a jelenség mögött egy olyan összetett problémakör is meghúzódik, amelyre nincs a vállalatnak ráhatása, ilyen a chiphiány, a konténerválság vagy az üzemanyag- és energiaárak elszabadulása. Fontosnak tartja azonban, hogy a lehetőségeikből kihozzák a maximumot. Éppen ezért a következő három évtizedre vállalata számára új lendületet kívánt és azt, hogy nyissanak egy új fejezetet, amelyben minden eddiginél nagyobb szerepet kap az innováció, a hatékony értékesítés, a hálózat csapatereje, a szakkereskedések professzionális gondolkodása és felhasználók hűséges szeretete.

1

A vállalatról          

A STIHL Csoport motoros gépek fejlesztésével, gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozik az erdő- és mezőgazdaság, a kert- és tájépítés, valamint az építőipar professzionális dolgozói részére, illetve a magán kerttulajdonosok, otthoni felhasználók számára. A termékpalettát digitális megoldások és szolgáltatások egészítik ki. A termékek a hivatalos szakkereskedői hálózatban, illetve a STIHL saját online boltjaiban érhetők el: 41 leányvállalat, 120 importőr és több, mint 54 000 szakkereskedés a világ 160 országában. A gyártás 7 országban – Németország, USA, Brazília, Svájc, Ausztria, Kína és Fülöp-szigetek – folyik saját gyártóüzemekben. A STIHL 1971 óta a világ legnagyobb darabszámban értékesített motorfűrész márkája. A családi tulajdonban lévő vállalatot 1926-ban alapították, a székhelye a Stuttgart melletti Waiblingenben van. A STIHL 2020-ban 18 200 dolgozói összlétszámmal 4.58 milliárd €-s árbevételt ért el. A vállalat a STIHL Timbersports nemzetközi sportfavágó versenysorozat névadó szponzora. A magyar leányvállalat, az Andreas Stihl Kft. 1991 óta van jelen Magyarországon, ma már 330 értékesítési hellyel és 140 szakszervizzel.

A A