2016 a rekordok éve

A A

A hazai mezőgazdaság, és azon belül a szántóföldi növénytermesztés sikeres ágazatnak minősíthető, hiszen az elmúlt évek mindegyikében pozitívan járult hozzá a gazdasági növekedéshez, a 2016-os évben pedig számos történelmi rekord is megdőlt – jelentette ki Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a Bajai Gabona Partnerség kilencedik alkalommal megrendezett szakmai konferenciáján.

Bácska hagyományosan az agrárium központja, Magyarország legnagyobb agrárkikötője – kiváló hely a rendezvény lebonyolítására. A konferenciát megnyitó Nagy László, a Bajai Országos Közforgalmú Kikötő ügyvezető igazgatója úgy fogalamzott: a rövid szakmai előadások rendkívűl hasznosak  a résztvevőknek, saját szakterületük problémáinak, jobbító szándékú javaslataiknak a megosztására. Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy személyesen, a beszélgetések alkalmával adjuk át egymásnak a tapasztalatainkat – tette hozzá az ügyvezető.

tn496c0 (3)

Zsigó Róbert államtitkár a konferencián elmondta: A mezőgazdasági termelésen belül a gabonafélék képviselik a legnagyobb arányt 26,6%-os értékkel, ezt követik 12,4%-os aránnyal az olajos növények. E két szektor a teljes mezőgazdasági termelésnek közel 40%-át adja, ezért jelentős hatással van a teljes mezőgazdaság teljesítményére.

Magyarország erősen nettó gabonaexportőr, átlagos években nagy mennyiségű exportálható többletet termelünk, és még a leggyengébb termlésű években is bőven jut exportra. A búzánál az átlagos 4,5-5,5 millió tonnás éves terméshez 2,7-2,9 millió tonnás éves belső felhasználás társul, az éves átlagos exportálható mennyiség 1,5-2,5 millió tonna körül alakul. A kukoricánál az átlagos termés 7-9 millió tonna körüli, a belső felhasználásunk éves szinten nagyjából 4,7-5 millió tonna. Exportra évente 3-5 millió tonna jut. Egyéb gabonák esetében az átlagos 2 millió tonna körüli terméshez 1,4-1,5 millió tonnás belső felhasználás és 0,3-0,4 millió tonnás exportálható többlet társul – fejtett ki az államtitkár.

Az agrártárca államtitkára kiemelte: A kemény január-februári fagyok, valamint az április-májusi hideghullám ellenére az idei gabonakilátásaink jelenleg kedvezőnek tekinthetők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara április 5-i felmérése alapján az őszi vetésű szántóföldi növények 42-48%-a jó, 35-40%-a közepes és 13-17%-a gyenge minősítést kapott, így az átlagosnál valamivel jobb eredmény érhető el. 2017-ben tehát arra számítunk, hogy a hazai gabonaszektor idén is sikeres ágazat lehet, a hazai belső szükséglet biztosított, és jelentős mennyiségű export árualap is képződni fog. – Rendkívül fontos az a munka, amelyet önök végeznek. A nap minden órájában figyelniük kell arra, hogy megfelelő minőségű legyen a termék. Köszönöm a munkájukat, és remélem, hogy az előző esztendőkhöz hasonlóan az idei konferencia is eredményes lesz – tette hozzá Zsigó Róbert.

Forrás: kormany.hu

A A