2023 AGROmashEXPO összefoglaló

A A

1

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow látogatói körében végzett kutatásunkban a rendezvény nagyon pozitív értékelést kapott. A legtöbben a kiállítók számát és összetételét értékelték kiemelkedőre.

2

A szakemberek 90%-a kiválónak vagy jónak értékelte a kiállítást. A látogatók 64%-a több mint 6 órát töltött a kiállításon. A résztvevők 87%-a már most tervezi, hogy jövőre is részt vesz a kiállításon. A látogatók korosztályi megoszlása egyenletes.

3

A látogatók 83%-a a növénytermesztéssel kapcsolatos gépek iránt érdeklődött elsősorban. Nagy figyelmet kaptak továbbá az állattenyésztési gépek, technológiák, input termékek. Érdemes megemlíteni, hogy sokan gyűjtöttek piaci információt az agrárinformatika, -elektronika, méréstechnika, diagnosztika, automatizálás témakörökben is.

A fent említett 83%-os érdeklődés jól tükrözi, hogy a látogatók többsége növénytermesztéssel foglalkozik vagy ilyen területen működő céget képvisel. Mindemellett érdemes kiemelni, hogy az állattenyésztők is jelentős részvétellel, 28%-os aránnyal képviseltették magukat.

A szakemberek 92%-a vidékről érkezett.
Közülük főként Pest, Hajdú-Bihar és Fejér megyéből vettek részt a kiállításon. Összességében az ország minden területéről nagy számban látogatták a rendezvényt, valamint külföldről is érkeztek szakmabeliek.

A látogatók 65%-a részt vett legalább egy üzleti tárgyaláson, de túlnyomó részük több céggel is tárgyalt.

Az agrárszakemberek 42%-a érkezett vásárlási szándékkal, 14%-uk már a kiállítás ideje alatt kötött üzletet.

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow 44 ezer látogatójának több mint fele, – 53%-a – a kiállításon látottak alapján 5 hónapon belül gépvásárlást tervez.

Ezen érdeklődők 29%-a olyan új gépeket, termékeket és szolgáltatásokat választ, amit a kiállításon ismert meg.

A vásárlást tervező látogatók 52%-a, – a kiállításon elért információk hatására választ már korábban ismert gépet, terméket vagy szolgáltatást.

A vásárlók 68%-a nem ragaszkodik egy márkához, szélesebb körben tájékozódik, ha valamilyen gépet szerez be. A márkahű vásárlók a látogatók 16%-át teszik ki, ők inkább nagyobb cégeket részesítenek előnyben.

Az ideérkezők 67%-át a kiállítás egésze érdekelte. Mindemellett a látogatók 17%-a célzottan egy kiállítóhoz érkezett.

A látogatók 67 %-a kizárólag az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás együttesen vesz részt,  nem látogat más szakmai rendezvényeket.

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n készült filmet ide kattintva tekintheti meg.

A A