Massey Ferguson győzelem a traktorhúzó Európa Kupán – lóerők a talajon!

A A

A Hajdúböszörményi Traktorhúzó versenyen a profi résztvevők mellett a szervezők lehetőséget biztosítottak amatőr indulóknak is. A széria traktorokkal megjelent gazdálkodók ugyanazon a pályán próbálhatták ki gépeikerejét összesen hat kategóriában, mint amelyen a többezer lóerős speciálisak mérték össze tudásukat. Az amatőr kategória komolyságát az is jelezte, hogy a fékpad is a hitelesített Európa Kupás kocsi volt  – pontosan az a szerkezet, amit a pulling gépek mögött használtak a bírák.

Az V. kategóriaban egy teljesen széria motorral és váltóval felszerelt MasseyFerguson 7620 nyerte el az első helyet. A verseny kiváló erőpróbája volt annak, hogy melyik traktor valójában „mit tud” – tehát hány lóerő ér le a talajra abból, ami a motorháztetőre van írva.  Az objektív teljesítmény és vonóerő alapú összehasonlítás az egyik nagy értéke a hajdúsági rendezvénynek a gazdálkodók számára.

image1

Manapság, amikor minden gyártó mást ír a motorháztetejére a teljesítmény terén (maximális, névleges, valós, ISO szabvány szerinti LE) egy független vonóerőteszt kiválóan felszínre tudja hozni egy-egy márka valós értékét.  Zárójelben illik megjegyezni: nem véletlen, hogy az éles versenyen szinte csak aprémium gyártók gépei húztak, ahol a lóerők tényleg megvannak a motorokban.

A MasseyFergusont a megyében illetékes márkakereskedés, a Start Agro Kft. képviselte a versenyen. Összesen 4 traktort hoztak el a megmérettetésre. Mindegyik erőgépteljesen széria változat volt és MF-es Partnerek tulajdonában álltak. A támogatók között az importőr, Austro DieselGmbH. is megjelent.

A Fergusonok kiválóan teljesítettek: egy kategóriát megnyertek, kettőben pedig másodikak lettek.  Érdekesség megjegyezni, hogy a szombati próbanapon a legkisebb MF 5611-es akkorát húzott, hogy rövid volt a pálya hozzá (110m 17 cm – 100 m már fullpull-t, azaz teljespályát jelentett).

MasseyFerguson indulók a Start Agro Kft. képviseletében:

  • MasseyFerguson 5611

(4.4 l SISU, 4 henger) – II. kategóriában indult. Tulajdonos: Tóth Csaba.

  • MasseyFerguson 7620

(6.6 l SISU, 6 henger): V. kategória 1. hely,  IV. kategória 2. hely.

Tulajdonos: Kircsi Zoltán – Kizo-Farm Kft. Pilóta: Szabó János (képen jobbra).

  • MasseyFerguson 8730

(8.4 l SISU, 6 henger): VI. kategória 2. hely

Tulajdonos: Balogh Gábor

image4

A nyertes traktorról – miért pont ez lett az első?

A MasseyFerguson 7620 kétszáz lóerős traktor, amely 6.6 l-es SISU motorral és Dyna-6 sebességváltóval van szerelve. A ma is elérhető közvetlen utódja, az MF 7720-as is ugyanilyen erőforrással és hajtáslánccal rendelkezik. A hatékonyság lényege az erőátviteli rendszerben rejlik. A SISU motor a  benne lévőlóerőketgarantáltan leadja, míg a Dyna váltók a talajra tudják közvetíteni a „lovakat.”. A hajtáslánc végtelenül egyszerű, nem veszik el rajta teljesítményt. A vonóerőt és robusztusságot pedig a majd 3 méteres tengelytáv garantálja: mivel hosszú a traktor tud „fogni” és nem pattog el a talajtól, amikor megérkezik az erő  a kerekekre.

image3

image2

 

 

A A