Stratégiai partnerségi megállapodás a Nemzeti Ménesbirtok és a Szent István Egyetem között

A A

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a Szent István Egyetemmel, a felsőoktatási intézmény gödöllői székhelyén. A mezőhegyesi Ménesbirtok kiemelt oktatási, kutatási és fejlesztési bázisként kapcsolódik be az Egyetem rendszerébe, melynek célja egyrészt a hazai és nemzetközi képzés és kutatás általános jellegű támogatása, másrészt, hogy az agrár- és környezetgazdálkodás területén erősödjön a szakpolitikai döntési folyamatok szakmai-tudományos megalapozottsága.

Az együttműködési megállapodást Pap István, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora és Magyar Ferenc, a SZIE kancellárja látta el kézjegyével.

szie_menesbirtok2

Dr. Tőzsér János rektor az ünnepélyes aláíráson elmondta, a Szent István Egyetem magas színvonalú szellemi, szakmai és tudományos háttere lehetővé teszi, hogy a hallgatók naprakész elméleti tudással gazdagodjanak, melyhez a gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget a Ménesbirtok biztosítja – többek között szántóterületek monitorozásához, az agrotechnikai kezelés hatásainak értékeléséhez, az innovatív takarmány-előállítás elősegítéséhez, valamint az állati termék előállítás fejlesztéséhez. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok visszataláljanak az agrár-felsőoktatáshoz, megismerjék az agrár- és vidékfejlesztési szakmák szépségeit – ebben pedig nélkülözhetetlen a stratégiai partnerek, így a Ménesbirtok szerepe – mondta a rektor.

Pap István vezérigazgató beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. az 1784-ben alapított Ménesintézet jogutódja, Magyarország és Európa egyik legöregebb és legnagyobb állami tulajdonú mezőgazdasági nagyüzemeinek egyike. A Ménesbirtok az elmúlt 2 évszázadban meghatározója volt nemcsak hazánk, hanem a Kárpát-medence és Európa mezőgazdaságának, lótenyésztésének, állattenyésztésének, növénytermesztésének és a feldolgozóipar különböző területein.

A 2016. évi XCI. törvényben foglaltak megvalósítása érdekében kifejtett kormányzati támogatás és munka következtében a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. újra egy fejlődő pályára állt eredményesen gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzem, melynek célja évszázados múltjához méltóan újra Magyarország és Európa nem csak legnagyobb és legöregebb, de legmodernebb nagyüzemei közé tartozzon.

Jelenleg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 10 000 ha földterületen gazdálkodik, mintegy 500 munkavállalót foglalkoztat, 1100 tejelő tehenet és 400 lovat tart. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a törvényben foglalt oktatási tevékenységet részben a Szakközépiskola átvételével részben a felsőoktatási intézmények, jelesül a Szent István Egyetemmel történő stratégiai együttműködés kialakításával kívánja megvalósítani.

Magyar Ferenc kancellár kiemelte, Egyetemünk folyamatosan vizsgálja, hogy a jelenlegi képzési színvonal mennyire elégíti ki a gyakorló gazdák és a munkaerőpiac igényeit. Folyamatosan keressük azokat a képzési, továbbképzési formákat, kereteket, amelyek már az egyetemi évek alatt lehetővé teszik a jövő szakembereinek a gyakorlati tudás megszerzését. Intézményünk, mint tudományos-szellemi központ aktív szerepet kíván vállalni az innovatív mezőgazdasági termék-előállítás vonatkozásában. A Ménesbirtokkal való együttműködés fokozhatja a Szent István Egyetem különböző szintű képzési és kutatóhálózati tevékenységének hatékonyságát, másrészről lehetővé teszi a tudományos ismereteknek a gyakorlati agrárgazdálkodás mindennapos gyakorlatába történő közvetlen becsatornázását.

A megállapodásban vállalt célok megvalósítása érdekében a Ménesbirtok többek között tangazdasági terepi gyakorlati helyet biztosít az Egyetem hallgatói számára, évközi és összefüggő gyakorlatok keretében megismerteti az általa alkalmazott korszerű mezőgazdasági, vadgazdálkodási, környezetgazdálkodási, turisztikai, vállalatirányítási és szervezési eljárásokat, valamint bemutatja a védett agrár- és kultúrtörténeti emlékeit.

Az együttműködés keretében duális és kooperatív képzések indulnak, illetve a hallgatók bekapcsolódhatnak a Ménesbirtok pályaorientációs programjaiba is. Emellett szakdolgozati és diplomadolgozati témák közösen kerülnek meghirdetésre, illetve a dolgozatokat közösen is menedzselik majd a felek. A kutatás-fejlesztés területén is jelentős eredmények várhatók, hiszen közös pályázati és kutatási programok indulnak, pl. az öntözéses gazdálkodás, az integrált növényvédelem fejlesztése szántóföldi kultúrákban, a mezőgazdasági melléktermékek hulladékhasznosítása vagy az állattartási technológiák műszaki/informatikai fejlesztése témákban.

Az együttműködési megállapodás kiterjed arra is, hogy a felek hamarosan egy közös programot indítanak – a mezőgazdasági szántóterületek kezelését érintő hosszú távú monitorozása érdekében.

A A