Rekordhozam a KWS Kukorica Termelési Versenyek történetében!

A A

Átadták a díjakat a KWS Kukorica Termelési Versenyek és a  KWS Teszt Akadémia Program győzteseinek

A KWS Magyarország Kft. 2015-ben indította útjára Szemes Kukorica és Silókukorica Termelési Versenyeit hagyományteremtő céllal. A versenyek célja, hogy népszerűsítse az új KWS hibrideket, felhívja a figyelmet a folyamatosan megújuló kukorica hibrid portfólióra. Ezek mellett kiemelten fontos a partneri kapcsolatok erősítése és a termelőkkel való szorosabb szakmai együttműködés.

1

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a KWS téli partnertalálkozó rendezvényeken kerültek kihirdetésre az eredmények. 2019. január 15-én, Zalakaroson, míg 2 nappal később, Hajdúszoboszlón vehették át a díjazottak az oklevelüket és a nyereményüket. Összesen 17 díj került kiosztásra.

A KWS Magyarország Kft. a versenyek mellett 2 éve elindította a KWS Teszt Akadémia Programját is. A program elindításának célja az volt, hogy a KWS egy olyan termelői kört alakítson ki, akik tesztelik a legújabb KWS kukorica és napraforgó hibrideket a piacra kerülés előtt 1 évvel. Emellett fontos, hogy a KWS megismerje a Tesztelők véleményét a hibridekről, és szakmai információkat gyűjtsön a legújabb anyagokról még a piacra kerülés előtt. A tesztelő helyszínek is versenyeztek egymással, és a legjobb eredményt elérő termelők díjat kaptak.

KWS Silókukorica Termelési Verseny

A KWS Silókukorica Termelési Versenyre 2018-ban a KONSENS TOP kategóriás silókukoricahibriddel lehetett nevezni. A verseny során 35 minta került bevizsgálásra az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. által.

A verseny lebonyolítása

Az eredmények kiértékeléséhez a KWS egy Bíráló Bizottságot állított fel az alábbi tagokkal:

  • Orosz Szilvia
    • Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., takarmányanalitikai igazgató
  • Tóth Tamás
    • Kaposvári Egyetem, Tanszékvezető, egyetemi docens Táplálkozástudományi és Termeléstechnológiai Tanszék
  • Kismányoky András
    • KWS Magyarország Kft., Agroszerviz menedzser

 

Bírálati szempontok és díjazás

A KWS Silókukorica Termelési Versenyen 3+1 kategóriában hirdetett győztest a KWS.

Kategóriák:

  • Legtöbb emészthető keményítő: „Emészthető keményítő bajnok”
  • Technológiai eljárás – Szemroppantás: „Roppantottság bajnok” Tenyészidőszakban elért hozamok: „Hozam bajnok” § „Silókukorica Nagydíj”:
  • Több vizsgált paraméter együttes eredménye
  • Beérkező zöld silókukorica minta táplálóanyag-tartalmának eredménye
dr. Kismányoky András (Agroszerviz menedzser, KWS Magyarország Kft.)

dr. Kismányoky András (Agroszerviz menedzser, KWS Magyarország Kft.)

KWS Silókukorica Termelési Verseny díjazottak

2

Sipos Géza (Északkelet-Magyarország régióvezetője, KWS) és Berecz Balázs (Dél-Magyarország régióvezetője, KWS) átadják a díjakat Rákóczi Andrásnak (vezérigazgató-helyettes, Tedej Zrt.)

Sipos Géza (Északkelet-Magyarország régióvezetője, KWS) és Berecz Balázs (Dél-Magyarország régióvezetője, KWS) átadják a díjakat Rákóczi Andrásnak (vezérigazgató-helyettes, Tedej Zrt.)

KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny

2018-ban a Szemes Kukorica Termelési Versenyre összesen 94 jelentkező nevezett. A versenyre a CLIMACONTROL3 kukoricahibridekkel lehetett nevezni.

4

Bírálati szempontok és díjazás

Az eredmények értékelése során az alábbi bírálati szempont került kialakításra:

  • 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam

Ennek megfelelően a díjazás az alábbiak szerint alakult:

  • Díjazás:
  • I-III. díjak: Hibrid kategóriánként az első 3 legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelők

A verseny történetében először 16 t/ha feletti eredmények is születtek. A KONFITES hibriddel 3. éve töretlenül a fejér megyei Kapeller Zoltán Oszkár végez az első helyen. 2018-ban rekordhozammal, 16,8 t/ha eredménnyel kapta meg a győztesnek járó díjat. A KWS Kukorica Teszt Akadémia Programban szereplő legújabb hibridek szintén szép eredménnyel (min. 16 t/ha) zártak.

Pallós Mihály (ügyvezető, KWS) és Kónya Zsolt (Északnyugat-Dunántúl régióvezetője, KWS) átadják a díjat Kapeller Zoltánnak

Pallós Mihály (ügyvezető, KWS) és Kónya Zsolt (Északnyugat-Dunántúl régióvezetője, KWS) átadják a díjat Kapeller Zoltánnak

KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny díjazottak

5

A kelet-magyarországi díjazottak

A kelet-magyarországi díjazottak

KWS Teszt Akadémia Programok

A KWS 2 évvel ezelőtt indította el a KWS Teszt Akadémia Programokat kukorica és napraforgó kategóriában. A 2018-ban tesztelt hibridek a KWS DURANGO, KWS KASHMIR és KWS SMARAGD kukoricahibridek voltak, míg a napraforgók esetében a termelők a hazai nemesítésű (KWS Napraforgó Nemesítő Állomás, Kozármisleny) KWS ACHILLES CLP hibridet tesztelhették. Összesen 15 helyszínen tesztelték a termelők a KWS hibrideket. A KWS biztosította a vetőmagokat a teszteléshez.

Pallós Mihály (ügyvezető, KWS Magyarország Kft.)            Pintér János (termékmenedzser, KWS Magyarország Kft.)

Pallós Mihály (ügyvezető, KWS Magyarország Kft.) Pintér János (termékmenedzser, KWS Magyarország Kft.)

KWS Teszt Akadémia Program eredmények

Az eredmények értékelése során az alábbi bírálati szempont került kialakításra. KWS Kukorica Teszt Akadémia

  • 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam   Díjazás:
  • 3 db I. helyezett került kihirdetésre:

I. díj: KWS DURANGO

I. díj: KWS KASHMIR

I. díj: KWS SMARAGD

  • Hibrid kategóriánként legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelő
Sipos Géza (Északkelet-Magyarország régióvezetője, KWS Magyarország Kft.)

Sipos Géza (Északkelet-Magyarország régióvezetője, KWS Magyarország Kft.)

Eredmények, díjazottak

1

 

KWS Napraforgó Teszt Akadémia 

  • 8,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam
  • Díjazás: I. díj a legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelőnek!

Eredmény

8

2019-ben is folytatódnak a KWS Termelési Versenyek és a KWS Teszt Akadémia Programok!

A 2019-es megmérettetésre a Silókukorica Termelési Versenybe a KLEOPATRAS és a KONSENS hibridekkel, a Szemes Kukorica Termelési Versenybe a KWS KASHMIR, KWS SMARAGD és a KWS DURANGO hibridekkel lehet nevezni a területi képviselőknél!

Kövessen minket Facebookon is! www.facebook.com/KWSMagyarorszag

KWS Kukorica Termelési Versenyek és a KWS Teszt Akadémia Videó:  https://www.youtube.com/watch?v=qIn8LEHWUsM

KWS Magyarország Kft. 9027 Győr Gesztenyefa u. 4.

Tel.: 96/528-710 Fax: 96/528-711 www.kws.hu

KWS_Logo_Sh_Slogan_HU_RGB

A A