Örök rabság, örök szerelem – Szőlő támogatás!

A A

Február 15-től újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás

A most megjelent 1/2018. (II. 1.) FM rendelet értelmében 2018. folyamán kétszer: február 15. és 28., valamint november 2. és 30. között lehet igényelni szőlő szerkezetátalakítási támogatást. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett 2018 őszétől lehetőség nyílik a termesztéstechnológiai módszerek javítására is.

A támogatás forrása a 2019-2023. évek szőlő-bor nemzeti támogatási programja. Az igénylés előre hozatalával az idén tavasszal a  támogatást még azok a gazdák is igénybe vehetik, akik 2016. január 1. előtt a telepítési jogtartalékból telepítési joghoz jutottak.

Az új rendelet alapján az egyéni tervek elbírálásakor már nem veszi figyelembe a Magyar Államkincstár a beérkezés sorrendjét, hanem a rendeletben szereplő szempontok alapján pontozza azokat. További újdonság, hogy a borvidéki terveknek való megfelelés sem feltétel, hanem előny. A támogatás mértéke a jogszabályban meghatározott költségátalányok 50%-a borvidéki tervének való megfelelés esetén, míg 40%-a, amennyiben az egyéni terv egyetlen tervnek sem felel meg. Mivel a támogatások forrását a 2019. pénzügyi év forrásai jelentik, az első kifizetésekre csak ennek kezdetét követően, várhatóan 2018. október 16-tól kerül sor.. A Magyar Államkincstár az egyéni terveket a tavaszi benyújtási időszak esetében május közepéig bírálja el.

Minden egyéni kérelmet a rendeletben meghatározott szempontok szerint pontozni szükséges. Az elérhető 40 pontból a kérelemnek legalább a 21 pontot el kell érnie ahhoz, hogy a benyújtott terv elfogadható legyen. A jogszabály az intézkedésre 45 millió euró (mintegy 14 milliárd Ft) keretösszeget határoz meg. Amennyiben a rendelkezésre álló keretet a kérelmezők túligényelnék, abban az esetben a magasabb pontszámot elérő kérelmek részesíthetők először támogatásban. Az egyéni tervben szereplő tevékenységeket csak a terv benyújtását követően lehet megkezdeni. Amennyiben a kérelemben régi ültetvény kivágását is megjelölik, úgy az az azzal összefüggő munkálatokat csak annak helyszíni szemléjét követően lehet megkezdeni.

A szőlő szerkezetátalakítás mellett a kormány az új szőlőtelepítéseket is támogatja. A két intézkedés keretében összesen mintegy 18 milliárd Ft támogatásban részesül a szektor.

FM Sajtóiroda

A A