Legyen Ön az első az idei OMÉK-on

A A

Aki valaha megfordult már az OMÉK-on, tudhatja, hogy milyen nagy népszerűségnek örvend, számos érdeklődő vesz részt rajta minden alkalommal. Mi lenne, ha idén, még a nagyközönség megérkezése előtt kilátogathatna az eseményre – ráadásul díjmentesen?

A csaknem százezer látogatót vonzó kiállítás forgatagában a színes programok mellett nem könnyű minden kiállítói standot bejárni, minden szakmai információhoz és tudáshoz hozzáférni és előfordulhat, hogy az ember önkéntelenül is lemarad egyes dolgokról. Éppen ezért idén a szervezők már a 0. napon megnyitják az OMÉK kapuit és lehetőséget biztosítanak a kiállítás A és D pavilonjainak bejárására előzetes jelentkezés ellenében díjmentesen.

Az alábbi linken tud regisztrálni az az I. OMÉK Szakmai Nap keretein belül a kiállítás megtekintésére.

Időpont: 2017. szeptember 19. 8.00-18.00 óra között

Helyszín: Hungexpo (1101. Budapest, Albertirsai út 10.). Bejárat: 3-as kapun gyalogosan.

OMÉK_Szakmai_Nap_terkep_hungexpo

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy egy regisztráció egy személy belépésére ad lehetőséget. Tájékoztatjuk, hogy az idei évtől parkolásra az Albertirsai út melletti parkolókban, térítés ellenében van lehetőség (parkoló díja: 2000.-Ft/parkolóhely/nap).

OMÉK “A” és “D” pavilonok kiállítói:

“A” PAVILON  STAND
“Agrokons” DOO 103E
“ARETOL” d.o.o. 103E
Ab REX Mérnöki Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 311C
Agárdi Pálinkafőzde Kft. 301A
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 204B
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet 201A
Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. 101A
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 304B
Agrárna Komora Slovenska 103E
Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 211G
Agro Tech Pmd doo 103E
AgrofarmCindel
Agrofutura Magyarországr Kft. 213G
Agrokézdiszék Mezőgazdászok Egyesülete 104D
Agromatic Automatizálási Kft. 312D
Agrárin Kft. 310C
agronline.hu Kft. 310C
Agrosic Egyesület 203B
Agrostaar Kb. spol. S.r.o. 103E
Agrotax Kft. 211F
Alba Fructus Kft. 302A
Alföldi-Hús Zrt. 302A
Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 105A
Anro Tool Kft. 208A
Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete 103E
Aranyosszéki Gazdák Egyesülete 101B
Authentic Meat Kft. 104D
Axiál Kft. 108A
Axis Bentonit Kft. 102C
Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 305E
Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. 107E
Besser 21 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 213L
Boom Promotion Kft. 208B
BURESCH Hűtéstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 211C
Cellspan Kft. 209C
Doroti Pack Kft. 313B
EKO Konzervipari Kft. 213B
Enartis Central Europe s.r.o. 306C
Etivera Verpackungstechnik GmbH 313D
EUCENTRAL-Marketing KKt 106H
Europower Industries Hungary 106A1
Fandáv Kft. 111E
Fehér Doboz Kft. 312C1
Fix Net Kft. 213F
Flow Digital Kft. 212B
Földművelésügyi Minisztérium 101B,103E,104D,201A,201B,
204B,301A,302A
Food Analytica Laboratóriumi és Innovációs Szolgáltató Kft. 311D
Fűszerparadicsom Kft. 309A
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola 107D
Gazda Csemege Hús Kft. 211C2
GEBO Kft. 103B
Grandis Kft. 312A
GreenCoop druzstvo 203A
Groupama Biztosító Zrt. 106C
Gyermelyi Zrt. 306D
Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT)

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

109B
Hangya Szövetkezeti Együttműködés 102A
Hat-Agro Higiénia Kft. 103A
Hetech Trend Kft. 111A
HEVESGÉP Kft. 112C
Hollandimpex Kft. 208C
HOLSTEIN Genetika Kft. 104A
Horizont Média Kft. 311E
Hungerit Zrt. 202A
Hungrana Kft. 211B
Hunitech Trade Kft. 308A
Húscsarnok Ipari és Kereskedelmi Kft. 313A
Impexon Hungay  Kft. 211D
Inter-Mix Kft. 213A
INTER-THERMO Ipari Termékgyártó és Szolgáltató Kft. 210A
ITE Group Plc. 211K
Jatingiri Goswami
Jetro Budapest 206B,206C,207B,207C
Kárpáti Hungary Kft. 213H
KEIOK Kft. Közép-Európai Innovációs és Oktatási Központ 213D
Kométa 99 Zrt. 305B
Krajcár Csomagolóanyagipari Kft. 107A
Kurucz Farm Kft. 106E
Langipex Kft. 211C1
Lavina Alapítvány 106F
Loran Kft. 213K
Magyar Államkincstár 202A2
Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. 110D
Magyar Gasztro Kontroll Kft. 307A
Magyar Juh -és Kecsketejgazdasági Közhasznú Egyesület 305C
Magyar Mezőgazdaság Kft. 310B
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 109A
Manikol Kft. 213E
Mátrix Oktatási Kft 312B
Metripond Plus Kft. 312A1
METRON Laboratóriumi Műszer és Méréstechnika Kft. 213C
Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó Kft. 312G
m-Gel Hungary Kft. 313C
MNKH Promóciós Kft 209B
Moskito Kft. 107B
Msz Méréstechnikai Kft. 307C
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 207A
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
NN Orvosi Műszer és Finomacéláru Kft. 107C
Normtec Kft. 211M
Növényi Diverzitás Központ
Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 209A
Opal Média és Kommunikáció Bt. 312E
OPTIGÉP Gépgyártó és Kereskedelmi Kft. 112A
Országos Magyar Méhészeti Egyesület 103C
Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. 104B
Országos Meteorológiai Szolgálat
OTP Bank Nyrt. 206A
Pálinka Nemzeti Tanács 304A
Pandan Kft. 212A
Pannonagri  Kft. 111D
Paul Craemer Gmbh 211H
Pécsi Mérlegstúdió Kft. 111B
PER-FORM  Hungária Kft. 111C
PETKUS – Közép Európa Kft. 112B
PHILIPPINES-DEPARTMENT OF AGRICULTURE 310D
Pilze-Nagy Kft. 106D
Politur Szövetkezet
Praktika Tűzvédelmi Kft.
Presztizs Média Kiadó és Szolgáltató Kft. 312H
PRO BC Kft. 211L
HL-Lab Környezetvédelmi és Talajvizsgáló Laboratórium 311B
Propack Kereskedelmi Kft. 311A
BOCK Borászat Kft. 211I
KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 302B
Schoeller Allibert Kft. 211J
Shanghai Gran Biz Solution Co. 310A
SHEFFIE Kft. 110C
Silver Tojás Kft. 305D
Sió-Eckes Kft. 208E
Sipospack Kft. 211A
Soós Tészta Kft.
Steel-Truck Kft. 110A
Száz magyar falu Vidékfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft. 312F
Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 108B
Szénási Ferenc E.V.
Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 208D
Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Szuper-Mix Sütőszergyártó és Forgalmazó Kft. 212D
TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.
Taroplast Kft. 211E
Tart-Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
TEBIKE Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 301B
Telek Paprika d.o.o.
TEMPEL Kft. 212E
TESCO GLOBAL Áruházak Zrt.
Tisacoop doo Kanjiza
Tisza Vetõmag Kft.
Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
Tomata s.r.o.
Topigs Norsvin Danubia Kft. 104C
Török Ada családi gazdaság
Török méhészet
Triász-Tömlő Kft. 106B
Truzsinszki családi gazdaság, őshonos állatok és növények farmja
TUTTI Élelmiszeripari Kft.
Twin Cable Kft. 307B
UBM Allworld 212C
Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete
Üllőparti Gazdaszövetkezet
UniCredit Bank Hungary Zrt. 305A
VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt.
Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 306A
Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége
Verga Veszprémi Erdőgazdasági Zrt.
Vértesi Erdő Zrt.
VETIS Kft.
Viski Falusi Zöld Turizmus Szövetség
Zalaerdő Erdészeti Zrt.
Zámin Hungary Kft. 210B
Zentai Gazdakör – Udruzenje Poljoprivrednika Senta
Zöldségcentrum Kereskedelmi, Termeltető és Szolgáltató Kft. 106G
Zsibrita Pál berényi méz
Zsindelyes Pálinka Zrt. 306B
Zvonko Bogdan Borászat
Zvonko Bogdan Borászat
“D” PAVILON   STAND
AGRO.bio Hungary Kft. 304A
Agroforg Kft. 204C
AGROVA Kft 201A
Balogh Zoltán Gergely 101B
Baromfi-Coop Termelési és Kereskedelmi Kft. 302A
Bio-Fungi Kft. 203I
Brabex Kft. 203A1
Délalföldi Kertészek Szövetkezete 202D
Fertechnik Kft. 201B
Panyoker Kft.
Fitoherb Kft. 201D
FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 202F
Gabonakutató Nonprofit Kft. 201G
Gabonatermesztők Országos Szövetsége 201E
Gyógynövény Szövetség és Terméktanács 203B
Gyógynövénykutató Intézet Kft. 301B
HABI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 301A
HELTI Ipari és Kereskedelmi Kft. 204A
Hermes ÁFÉSZ 204B
Hírös Fóliaház Kft. 203F
HOROSZCOOP  Kft. 203E
Huminisz Kft. 203D
Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. 201C
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 101C
Malagrow Kft. 203G
Maxima Agro Diszkont Kft. 102B
MTA Agrártudományi Kutatóközpont 201H
Nitrogénművek Vegyipari Zrt. 303A
Ocean Orchids 202E
Powered Kft. 203H
Prémium Kert Kft. 203C
Róna Ker-Tész Szolgáltató Kft. 203A
RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 102A
SC Sere Transilvania SRL 302C
Serzo Primo Kft. 302D
Hidroszer Kft.
Tó és Öntözés Kft. 101A
Új Vinoservice Kft. 204E
Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet 201F
Vivai Cooperativi Rauscedo 302B

 

A A