BPW AGRO Drive – gazdáknak és bérvállalkozóknak!

A A

„Az év magyar mezőgépe 2019” díjat és a német „Mezőgazdasági Technika Innovációja“ közönségdíjat is a BPW AGRO Drive hajtott tengelye nyerte el.

  • A pótkocsikhoz kifejlesztett „AGRO Drive“ hidraulikus hajtott tengely kitüntetést kapott Budapesten, az AGROmashEXPO-n és Würzburgban is
  • Európa-szerte a gazdálkodók és bérmunka vállalkozók körében sikeres – egyre inkább keresett: könnyebb a nehéz terepen végzett vontatás és egyszerűbb a karbantartás
  • Integrált szabadon futás, homologizált fékek és intelligens szenzortechnika

25 százalékkal nagyobb vonóerő nedves és nehezen járható talajviszonyok mellett, kisebb vontató járművek is húzhatnak nagyobb terhet: az „AGRO Drive“ hidraulikus hajtott tengelyének fent felsorolt rendszerelőnyeivel a BPW nemcsak a nemzetközi gazdálkodók és a bérmunka vállalkozók körében lett mértékadó, hanem a magyar mezőgépipar szakmai körében is elismerést kapott – és megnyerte a magyar mezőgépipar termékfejlesztési eredményeinek szakmai és erkölcsi elismerésére alapított „Az év magyar mezőgépe” díjat.

Az ez évi AGROmashEXPO kiállításon már hetedik alkalommal ítélték oda a legjobb hazai új fejlesztésért a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a mezőgazdasági szaklapokat kiadó Magyar Mezőgazdaság Kft. által alapított innovációs díjat.

A hattagú szakmai zsűri helyszíni döntése alapján  Az év magyar mezőgépe 2019 elismerést a szombathelyi BPW-Hungária Kft. újdonsága, a BPW AGRO Drive hidraulikus hajtású futómű nyerte el.

A BPW-t a német szakmai médiumok, az „Agrarheute“, „Agrartechnik“ és „traction“ olvasói Würzburgban is kitüntették idén januárban „A Mezőgazdasági Technika Innovációja“ közönségdíjjal „Logisztika“ kategóriában. Mándli Péter, a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Peter Lindner a Wiehl-i székhelyű BPW Bergische Achsen KG németországi és Benelux államok értékesítési vezetője vették át a díjat: „Mi akkor is folytatjuk, ha mások már feladni kényszerülnek – ez az ígéret nemcsak a mi hajtott tengelyünkre érvényes, hanem a fejlesztési osztályainkra is. Ez a fontos kitüntetés bizonyítja, hogy az AGRO Drive-val tökéletesen eltaláltuk a gazdák és a bérmunka vállalkozók igényeit.” – hangzott el a würzburgi díjátadón.

A gazdálkodók nehezen tudják a földeken végzett munkákat az időjáráshoz és a talajviszonyokhoz igazítani: a trágyázási időszakok szigorú hatósági szabályozás alá tartoznak. A bérmunka vállalkozókat is szorítja az idő a munkavégzésük során – tehát bármilyen időjárás esetén dolgozniuk kell. Ezzel magyarázható a BPW AGRO Drive elnevezésű hidraulikus hajtott tengelyének sikere: a pótkocsiknak 25 százalékkal több vontató erőt jelent – ez lehetővé teszi például a trágyázási munkálatokat lejtős terepen és a betakarítást nedves talajon. Ilyen módon kisebb traktorok is képesek nagyobb teher vontatására. A hajtókerék csökkentett csúszása által a rendszer magas forgatónyomatékot fejt ki a talaj feltúrása nélkül. Az automatikus szabadon futás lehetővé teszi a közúton történő közlekedést és a nagyobb sebességet. A hajtott tengely széria felszereltségeként elő van készítve a csatlakozás egy abroncsnyomás szabályzó rendszer (RDS) számára, amely optimalizálja a kerekek felfekvési felületét a mindenkori talajviszonyokhoz. A forgásirány és fordulatszám érzékelők (DDS) már 0 km/h-tól működésbe lépnek és így lehetővé teszik például a trágya, vagy növényvédő szerek precíz kiszámítását és adagolását. Minden opcionális érzékelő (RDS, DDS, ABS) beépítési helyzete és bekötése a maximális védelem és a könnyebb karbantartás figyelembe vételével került kialakításra. A BPW-re jellemző a szervízbarát fékrendszer: a hajtott tengely átgondolt kialakításának köszönhetően a karbantartási munkákat és a fékbetétek cseréjét a hidraulikus hajtó motorok kiszerelése nélkül is el lehet végezni.

Mándli Péter (j.), a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Peter Lindner, a Wiehl-i székhelyű BPW Bergische Achsen KG németországi és Benelux államok értékesítési vezetője Würzburgban vette át a Mezőgazdasági Technika Innovációs Díját. (Forrás: Michael Palm, AGRARTECHNIK)

Mándli Péter (j.), a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és Peter Lindner, a Wiehl-i székhelyű BPW Bergische Achsen KG németországi és Benelux államok értékesítési vezetője Würzburgban vette át a Mezőgazdasági Technika Innovációs Díját. (Forrás: Michael Palm, AGRARTECHNIK)

Csánk Péter (k), a BPW-Hungária Kft. értékesítési vezetője vette át Kerényi Györgytől, a GTE mezőgépipari szakosztályának elnökétől és Horváth Rolandtól, a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetőjétől.

Csánk Péter (k), a BPW-Hungária Kft. értékesítési vezetője vette át Kerényi Györgytől, a GTE mezőgépipari szakosztályának elnökétől és Horváth Rolandtól, a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetőjétől.

a BPW AGRO Drive elnevezésű hidraulikus hajtott tengelye nem csak a jármű vontathatóságát javítja, hanem, a szervizelést is egyszerűsíti. (Forrás: BPW Bergische Achsen KG)

a BPW AGRO Drive elnevezésű hidraulikus hajtott tengelye nem csak a jármű vontathatóságát javítja, hanem, a szervizelést is egyszerűsíti. (Forrás: BPW Bergische Achsen KG)

A BPW-Hungária Kft.

A BPW-Hungária Kft. a BPW Bergische Achsen KG 100%-os leányvállalata, a BPW csoportban a mezőgazdasági futóművek és egyedi tengelyek specialistája. A vállalat termékportfóliója kiterjed a tengelycsonkokra, egyedi tengelyekre és a komplett Tridem-futóművekre vázzal együtt, beleértve a rugózást és a beszerelt fékberendezést akár 30 tonna terhelésig. Több mint 1.500 dolgozó vesz részt Magyarországon a kiváló minőségű és műszakilag igényes tengelyek és futóművek gyártásában. Az agráripari termékek értékesítése világszerte a BPW csoport tagvállalatain keresztül történik. www.bpwagrar.com  www.bpw-hungaria.hu

A BPW csoport

A BPW csoport kutat, fejleszt és gyárt mindent, ami a szállítást mozgatja, biztosítja, megvilágítja, intelligenssé teszi és digitális hálózatát működteti. A vállalatcsoport világszerte ismert  BPW, Ermax, HBN, HESTAL és idem telematics márkákról, melyek a haszonjármű ágazat elismert beszállítói a futóművek, fékek, világítás, zár, vasalat és felépítmény-technika, telematika, valamint más fontos – kamionok, trailerek és buszok részére gyártott – alkatrészek vonatkozásában. A BPW csoport átfogó mobilitási szolgáltatást nyújt a szállítmányozó vállalatoknak, és az egész világon elérhető szervízhálózatot üzemeltet az alkatrészellátástól a járművek, sofőrök és a rakomány intelligens összekapcsolásáig. A tulajdonosok által irányított vállalatcsoport jelenleg 7.200 dolgozót foglalkoztat több.mint 50 országban, és 2017-ben 1,48 milliárd Euro konszolidált forgalmat ért el. www.bpw.de

Kapcsolat:

BPW-Hungária Kft.

9700 Szombathely Körmendi út 98.

 

Zöld Anna Tímea

Tel: 06 94 517 464

Mobil: 06 20 999 8769

ZoldA@bpw.hu

 

Lenner Nóra

Tel: 06 94 517 200

Mobil: 06 20 527 3134

LennerN@bpw.hu

A A