A gabonatermesztők évindító rendezvénye a Debreceni Egyetemen

A A

2019. január 17-én a Debreceni Egyetemen folytatja a KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatot a szervező Magro.hu mezőgazdasági piactér. A szervezők azt vallják, hogy egy jó kukorica- vagy búzatermesztő folyamatosan képezi magát, tartja a lépést a gabonatermesztés technológiai újdonságaival. A profi és a kezdő gabonatermesztőket egyaránt várják az egész napos konferenciára.

A III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton többek között szó lesz arról a hiányosságról, hogy a magyar termelők hozzávetőlegesen 40%-a egyáltalán nem ismeri a saját szántóföldjének az adottságait, mert nem rendelkezik adattal annak sem a nitrogén,- sem a foszfor- sem a káliumellátottságáról. Találomra szórnak ki műtrágyát például évről-évre, miközben előfordulhat, hogy az egyik hatóanyag a szükségesnél több, így pénzkidobás, a másik pedig az optimálisnál alacsonyabb, így a potenciális termésmennyiségnél kevesebb gabona betakarítását eredményezi.

A hazai gazdák tudásszintje és tápanyag utánpótlási gyakorlata messze van az optimálistól és a kívánatostól, de hasonló figyelhető meg a növényvédő szerek használatának gyakorlatában is. A fejlődésnek komoly tere van a magyar gazdálkodók körében.

Ezért is rendezi meg évről évre a Magro.hu agrár piactér egyetemi partnereivel a kukorica és búza konferenciáját. Az esemény Kaposváron 2018. december 13-án lezajlott, a keleti országrészben 2019. január 17-én kerül sor a Debreceni Egyetemen.

tomeg_bk_debrecen kicsijpg

A cél a képzés és a szakmai tudásszint emelése

Semmi okunk arra, hogy a továbbiakban is mindent ugyanúgy csináljunk, mint eddig. Közös érdekünk, hogy a helyzeten javítsunk. Ennek érdekében a Magro.hu idén már harmadszor rendezi meg a KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatát, ahol szakmai partnereivel bemutatja a kukorica- és búzatermesztés teljes ciklusát. A legújabb fejlesztéseket és technológiákat a tápanyag utánpótlás és fajtaválaszték tekintetében éppúgy, mint a növényvédelemben, precíziós megoldásokkal is kiegészítve. A cél az, hogy a tudásszint emelkedjen, és a gyakorlat közelítse az optimálisat.” – mondta Németh István, a Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője.

PROGRAM:

III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat

Dátum: 2019. január 17.

Házigazda: Debrecen, Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

PROGRAM:

8:15-9:15   Regisztráció

9:20-9:40   Az eseményt megnyitja: Bóné Tímea – főszervező, a Magro.hu mezőgazdasági piactér egyik alapítója és Dr. Komlósi István –helyszínadó partner, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

9:40-10:00 Megváltozott klimatikus viszonyok – elvárások a kukoricahibridektől, és a Corteva megoldásai – Csekő József (területi képviselő, Corteva Agriscience – a DowDuPont mezőgazdasági divíziója)

10:00-10:20 Kukorica termesztéstechnológia termelői szemmel – Almás Roland (régió vezető, Dél-Nyugat Magyarország, Maisadour Hungária Kft.)

10:20-10:40 Mindent a vetés agrotechnológiájáról, költségelemzéssel és precíziós megoldásokkal – Kézér Zsolt (értékesítésért felelős kelet-magyarországi régióvezető, Lakkos Kft., trakik.hu)

10:40-11:00 Talajközpontú tápanyag-ellátás kukoricában és búzában – Zsila József (vezető szaktanácsadó, TimacAgro Hungária Kft.)

11:00-11:20 Növénykondicionálás és növénytáplálás Huminisz Technológiával – Pais István (ügyvezető, kereskedelmi vezető, Huminisz Kft.)

11:20-11:40 Kávészünet

11:40-12:00 Termésbiztonság – Megújulás – Talaj – Wágner József (üzletfejlesztési menedzser, Carmeuse Hungária Kft.)

12:00-12:20 Aktualitások a búza és a kukorica növényvédelmében –Dr. Radócz László (Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézet vezetője)

12:20-12:40 Hogyan növelje a nitrogén hatékonyságát? Kontrollált átalakulású műtrágyákkal – Lakatos Ferenc (szaktanácsadó, EuroChemAgro Hungary Kft.)

12:40-13:00 Az értékesítés koronázza meg az egész éves jó teljesítményt a földeken – Németh István (ügyvezető, Magro.hu mezőgazdasági piactér)

13:00-13:40 Ebédszünet és kapcsolatépítés

13:40-14:00 Víz és energiatakarékosság. Lehet valami gazdaságos, ha környezetkímélő? – Tóth Éva (ügyvezető igazgató, Bauer Hungária Kft.)

14:00-14:20 Termények mintavétele, minősége és a befolyásoló körülmények – Párkányi Gábor (üzletágvezető, Agriculture, Food and Life üzletág, SGS Hungária Kft.)

14:20-14:40 Gabonapiaci lehetőségek – Berkes Gábor (vezérigazgató, regionális gabona kereskedelmi vezető – Közép-Kelet Európa – CARGILL CASC EMEA, Gabonaszövetség elnökségi tag)

14:40-15:00 Helyspecifikus mezőgazdaság: a tervtől a megvalósításig (interaktív bemutató) – Nagy Bence (MagtárGPS üzletágvezető, Magtár Plusz Automatizálási Kft.)

15:00-15:20 Kávészünet

15:20-15:40 Hogyan csökkenthetők a kukoricabetakarítás veszteségei? –

Héjja Csaba (kiemelt ügyfélkapcsolattartó, Linamar Hungary Zrt. Oros Divíziója)

15:40-16:00 Okosfarm a gyakorlatban, okos megoldások a gabonatermesztésben – Kövesdi József (ügyvezető igazgató, Senit Kft., Okosfarm technológiai projekt)

16:00-16:20 Gabonatárolás Frisomat csarnokokban – Raport László (ügyvezető igazgató, Frisomat Kft.)

16:20-16:45 Magro.hu Nyereménysorsolás, nyeremények átadása, fotózkodás

16:45-        Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a gazdákkal

Vége igény szerint, kb. 17:00

*A programváltozás jogát a szervező fenntartja magának

A KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat teljes programja itt érhető el:

https://www.magro.hu/konferencia/

A konferenciáról további információt kérhet a következő elérhetőségeken:

Németh István

ügyvezető, gabonapiaci szakértő

Magro.hu

a mezőgazdaság piactere

Email: istvan.nemeth@magro.hu

Tel: +36 20 424 9664

kb-logo-500x130px

                                                                                                                

A Magro.hu-ról: A Magro.hu egy speciálisan a mezőgazdaságra tervezett online piactér. Főként gabonafélék, egyéb szántóföldi- és takarmánynövények, állatok, valamint zöldség-gyümölcs nagy tételben történő kereskedelmét segíti. A Magro.hu piacteret az évnek ebben az időszakában havonta átlag 230.000 gazdálkodó, családi gazdaság, kereskedő, feldolgozó és gyártó keresi fel. A piactérnek 16.450 regisztrált partner van. A rendszerben az elmúlt 6 évben 5,5 millió tonna gabona fordult meg, 1,5 millió tonna zöldséget-gyümölcsöt és 100 ezer darab haszonállatot kínáltak eladásra és megvételre. A piactér kiegészítő tevékenységei közé tartozik a gazdák internetes és szakmai ismereteinek bővítése, aminek egyik eszköze a KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat.

A A