300 eladott Kubota traktor

A A

Idén szeptemberben került megrendezésre a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, azaz az OMÉK Budapesten, amely a Két-KATA Kft. életében fontos esemény volt: ünnepélyes keretek között került átadásra a cég 300. eladott Kubota erőgépe.

A magyaralmási Kasztner Miklós választása egy M110GX-II típusú traktorra esett, amelyet nagy megelégedettségére már használatba is vett. Az új tulajdonos a jelképes átadáson elmondta, hogy a gép munkaterülete a család 200 hektáros gazdasága, ahol többek között tavasszal részt vesz majd a vetésben, de hasmagasságát kihasználva biztos, hogy a permetezés is a feladatai között lesz. Az érdeklődők újdonságként megtekinthették a 300. gép utódjának számító M95GX III-as, közel 5 tonnás traktort is.

_DSC2459

A Kubota nagy hangsúlyt fektet termékpalettájának bővítésére: erőgépei pillanatnyilag 12 és 170 LE között érhetőek el, de a cél a 300 LE, méghozzá belátható időn belül. A Magyarországon is egyre népszerűbb munkagépek körét Európában hamarosan betakarító gépekkel is bővíti a japán gyár. A márka nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlesztésekre, melynek ékes példája a hazánkban idén januárban, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n bemutatott Távtrak, mely lehetővé teszi a traktor fülkén kívüli, távirányítóval történő irányítását.

Nagy népszerűségnek örvendenek a Kubota keskeny nyomtávú erőgépei, amelyek közül az M5091 Narrow az OMÉK-on volt először látható (Németországban az Agritechnica Szakkiállítás ad majd otthont a gép premierjének). Elődjéhez képest ebben az esetben már beiktatásra került az elektronikus motorvezérlés, aminek sikeres működésére a japán precízség jelenti a garanciát. Hazai kiállításon szintén most volt először látható az L1361 kompakt traktor, ami jó szolgálatot tehet gyümölcsösökben, kertészetekben és kisebb méretű állattartó telepeken, de kommunális területen is kitűnően megállja a helyét. Ez a modell jelenleg fülke nélküli változatban érhető el. Itt ismerkedhettek meg a látogatók az RM2000D típusú ekével, amely hosszú, fekvő, nagyon csavart, új fejlesztésű kormánylemezzel rendelkezik.

A Kubota sikerének és népszerűségének titka a korszerű technológia mellett a japán precízség és maximalizmus, ami végigkíséri 1-1 gép gyártási folyamatának minden egyes lépését. A brand termékeit nagyrészt Japánban állítják elő, de vannak gyáraik Franciaországban és az Egyesült Államokban is, ám a pontos, tökéletességre törekvő szemlélet mindenhol ugyanaz, a vásárlók minden esetben jó minőségű gépet kapnak a világ bármely pontján. Bármely gépről is legyen szó, üzembiztosságának köszönhetően fenntartási költségei a legalacsonyabbak a piacon.

A márka népszerűsége hazánkban is folyamatosan nő: a Két-KATA Kft. 2014. januárja óta kizárólagos hazai forgalmazója a Kubotának, ezen időszak alatt 300 db traktort értékesítettek. A siker titkát Szabó István ügyvezető a megbízhatóságban látja: minden gazda számára kulcsfontosságú, hogy a gépek, amelyekkel dolgoznak, hiba mentesen működjenek, kezelésük átlátható és egyszerű legyen. Az új tulajdonosoknak biztonságérzetet ad az a tény, hogy a gyártó típustól függően 2 év vagy 2000 üzemóra, illetve 3 év vagy 3000 üzemóra gyári garanciát ad erőgépeire.

„Fontosnak tartjuk, hogy ne engedjük el a vásárlók kezét az értékesítés után sem. Egész országot lefedő szervizhálózatunk lehetővé teszi, hogy a gazdák rendelkezésére álljunk rövid időn belül legyen szó akár szervizelésről, akár alkatrészbeszerzésről. Az időben elvégzett kampánymunkák feltétele a jó és stabil háttér. Cégünk sikerének titka abban rejlik, hogy hosszútávon gondolkodunk.”

A forgalmazó fontosnak tartja, hogy az érdeklődők testközelből megismerkedhessenek az erő- és munkagépekkel, amire remek lehetőséget kínálnak a kiállítások és a cég által szervezett demó bemutatok, de természetesen mindenkit szeretettel várnak dányi és székesfehérvári telephelyükön is.

Két-KATA Kft.

06-28/465-053

info@ketkata.hu

www.ketkata.hu

A A